– Mit csinál a világbajnok két hónappal a nagyközépsúlyú WBA-öv megszerzése után?
– Éli a civil életét, most éppen a lányait viszi tornázni a KSI-be. Egyébként meg még mindig nyögi a rehabilitációt. Az az igazság, hogy a jobb fülem, amelyikben beszakadt a dobhártya, még nem az igazi, rosszabbul hallok vele, fáj, csöng, pedig kezelték folyamatosan. S ez egy ördögi kör, hiszen amíg nem gyógyul meg a fülem, nem tudok úszni, ha nem tudok úszni, fáj a derekam a gerincsérv miatt, s akkor edzeni sem tudok rendesen.
– Azt kell hinnem, hogy akkor még nem ugrott fejest az újabb felkészülésbe. Igaz, a következő meccséről sem lehet hallani.
– Én sem hallottam, s nem csak a rossz fülem miatt, hanem mert nem hívtak a klubomtól. Maga a bunyó sem foglalkozik velem, akkor én miért foglalkozzam a bunyóval? Jelenleg én vagyok az Universum egyetlen világbajnoka, ha nagyon sértődékeny lennék, azt mondanám, ez nem igazán látszik. A meccs után úgy váltunk el a vezetőkkel, hogy csók, puszi, örüljek, ünnepeljek, majd jelentkeznek.
– Milyen érzések ülepedtek le Önben arról, hogy két vereség után felállt, s újra világbajnoki címet szerzett?
– Jó, felszabadult érzés, rádöbbentem, hogy milyen jót, keményet bunyóztam Ukrajnában, a korábbi söldeni meccsel összehasonlítva, amikor másodszor kaptam ki, ég és föld a különbség.
– Mégis mikor következhet a folytatás?
– Idén biztosan nem. Sok függ a fülemtől, aztán attól, milyen ajánlatot tesz az Universum. Visszafogottabb lettem, jelenleg nyugalmasabb, ökölvívás nélküli életet élek, mindenáron nem megyek vissza Németországba.
– Szinte úgy beszél, mintha nyertes meccsel, világbajnokként vissza akarna vonulni.
– Minden eshetőség benne van a pakliban. Mindenesetre a civil lehetőségeket is keresek, például sportvezetői vonalon szeretném kipróbálni magamat.
