Kézilabda-akadémia létrehozásáról döntenek

A tervek szerint Balatonbogláron lenne a központja annak az országos kézilabda-akadémiának, amelynek létrehozásáról, illetve finanszírozási részleteiről a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) közgyűlésén és elnökségi ülésén döntenek majd.

WL
2012. 03. 08. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Juhász István, az MKSZ szakmai igazgatója a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki műsorában elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök a tavalyi, svédországi világbajnokság után felkérte Mocsai Lajost, a férfiválogatott szövetségi kapitányát – aki egyben az MKB Veszprém vezetőedzője is –, hogy dolgozza ki a magyar kézilabdázás átfogó modelljét.

A modell olyan állapotban van – utalt rá Juhász –, hogy szeptembertől megpróbálják beindítani. A gyerekek országos szinten elitakadémián tanulnának, és csapatukat minőségtől függően az NB I-ben vagy az NB I/B-ben indítanák. A központ a Balatonbogláron 2004-ben átadott sportcsarnok lenne.

Az akadémia forrásáról elmondta: egy részét állami támogatásból kapnák, a többi részét a társasági adóból (tao) befolyó összegből fedeznék.

Borsos Attila elnökségi tag az MTI-nek elmondta: várhatóan az áprilisi közgyűlésen döntenek az akadémia ügyéről, és minden egyéb részlettel az elnökség foglalkozik majd.

Juhász hangsúlyozta: az oktatásban és a képzésben nagy szerepet kell vállalnia a két (férfi és női) szövetségi kapitánynak, és ehhez független emberekre van szükség. Az MKSZ szándéka eleve az, hogy a kapitányok ne legyenek klubalkalmazottak.

Hozzátette: a magyar kézilabdázás, a magyar szövetségi kapitány megítélése megérdemli azt, hogy a kapitány főállású legyen.

A norvég Karl Erik Böhn a szezon vége után már nem lesz a Győri Audi ETO KC vezetőedzője, és kizárólag a női válogatott élén dolgozik majd. Mocsai Lajos ügyében Juhász István jelezte: április elején, a göteborgi olimpiai kvalifikációs torna után pontosabb választ lehet arra adni, hogyan oldódik meg a kapitánykérdés.

„Remélem, résztvevői leszünk az olimpiai játékoknak, és akkor tisztább képet látunk, perspektívát az elkövetkezendő négy évre” – fogalmazott a szakmai igazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.