Kezdjük a végén. Ahogy Hriszto Nikolov, a szolnokiak bolgár játékosa és egyben legeredményesebbje (13 pont) mondta a mérkőzést követően:
- Erre a teljesítményre a csapat, a szolnoki és az egész magyar kosárlabda büszke lehet, mint ahogy a rendezésre, a körítésre is. Kikaptunk, mert nagyszerű ellenféllel találkoztunk, amely 15 millió dollárból gazdálkodhat évente, mi ennek a töredékéből. Nem keseredünk el, vasárnap meg akarjuk szerezni a bronzérmet, bárkivel is találkozunk.
Ez az elhivatottság sugárzott az egész mérkőzésen a csapatból, még a „nehéz időkben„ is. Az első negyedet például sikerült megnyerni 17-13-ra, de a sok személyi hiba már mutatta, milyen nehéz megállítani az isztambuliak klasszisait. Akik közül érdekes módon egyetlen török születésű spíler sem dobott kosarat! A szerb Zoran Erceg viszont 17, a ghánai származású brit Pops Mensah-Bonsu és az amerikai David Hawkins 13 pontig jutott. A több mint hatszáz (!) NBA-beli mérkőzésen szerepelt Puerto Ricó-i irányító, Carlos Arroyo tízig, a végén biztos kézzel értékesítette a hajrábeli büntetőket.
A mérkőzés közepét nyomták meg a vendégek, de szerencsére a debreceni Főnix-csarnok szolnoki érzelmű szurkolói és a pályán pattogtatók sem lankadtak. A harmadik negyed végi 40-47 után a 37. percben 56-56-nál sikerült utolérni a riválist, de megelőzni már nem (60-64). A szakmai elemzések a lepattanózás különbségét emelték ki (a mieink 39-et, az „övéik” 50-et gyűjtöttek), a fizikai fölény szemmel látható volt, de egy másodpercig sem roppantotta meg a magyar gárdát. Ahogy a 11 pontot és 14 lepattanót (tehát dupla-duplát) szerzett Báder Márton csapatkapitány fogalmazott:
– Küzdöttünk, mint malac a jégen! Amikor átvették a vezetést, végig ott lihegtünk a nyomukban, sajnos nem sikerült előznünk. Mindössze négy ponttal kaptunk ki, ilyen kis különbségre mondják, hogy egy labdás meccs volt, ami nem nekünk ment be. Ilyen színvonalú kosárlabda esemény régen nem volt Magyarországon, s úgy érzem, a közeljövőben talán nem is lesz, ezért büszkék lehetünk a helytállásunkra.
S nem csak ők magukra, hanem mindenki rájuk. A nagyszerű debreceni rendezést megkoronázhatná, ha vasárnap sikerülne megszerezni a bronzérmet. A Főnix-csarnokban, a vereség után főnixmadárként feléledve.
