A nemzeti együttest 25. alkalommal irányító szakember úgy fogalmazott, játékosai fegyelmezetten futballoztak, zártan védekeztek, s a ritmusváltásoknak köszönhetően voltak háromszor eredményesek a Puskás Ferenc Stadionban. „Az történt, amit mi akartunk, még azokban a periódusokban is, amikor az ellenfélnél volt többet a labda – mondta Egervári. „A fordulópontot egyértelműen az egyenlítő gólunk jelentette, annak köszönhetően hamar visszakerültünk a mérkőzésbe.” A kapitány hozzátette, továbbra is hisz abban, hogy a D csoportban lesznek körbeverések, szerinte a „hatpontos” meccseken kell nagyon koncentrálni. „A csoport élén a hollandok végeznek majd, reményeim szerint százszázalékosan” – fogalmazott Egervári. „Most valóban előnyt tudtunk szerezni riválisainkkal szemben, s örömteli egy futballkultúrában előttünk álló ország csapatát legyőzni.”
A kapitány kérdésre válaszolva azt mondta Juhász Rolandról és Dzsudzsák Balázsról, akik sárga lapok miatt nem játszhattak, hogy semmiképpen nem akar lemondani róluk, ugyanis „évek óta meghatározó tagjai a válogatottnak”.
Megfelelő önbizalommal
Szalai Ádám, aki a kedd esti találkozó második magyar gólját szerezte, úgy nyilatkozott, tudatosan kezdték óvatosabban az összecsapást, az első húsz percben megpróbáltak kivárásra játszani.
„A török gól után nagyon jókor, hamar sikerült egyenlítenünk, ráadásul utána a szünetből is jól jöttünk ki, úgy érkeztünk vissza a pályára, hogy megvolt a kellő önbizalmunk” – fogalmazott a Mainz csatára. „Viszonylag hamar sikerült megszereznünk a második gólt, a harmadik pedig már csak pont volt az i-re.”
Korcsmár Zsolt, a norvég Brann védője azt emelte ki, hogy a törökök a szélen igyekeztek megbontani az egyébként jól záró magyar védelmet, ám kevés alkalommal jártak sikerrel. „Nagyon örülök, hogy ezt a meccset sikerült megnyerni, már csak azért is, mert egymást remekül kisegítve, csapatként diadalmaskodtunk” – mondta.
Nem másokkal kell foglalkozni
Az egyenlítő találatot szerző Koman Vladimir azt mondta, nem szabad a csoport többi csapatának eredményeivel foglalkozni, csak a mindig aktuális meccsre érdemes koncentrálni.