Videoton-Sporting: mindig verve távoztak Magyarországról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Két biztató jel van a Videoton számára a csütörtök esti, rettenetesen nehéz Európa-liga-meccs előtt. Videoton-Sporting este 7-kor.

2012. 10. 04. 3:40

A jelenben, illetve a közelmúltban kotorászva mindig tanulságos az UEFA hivatalos honlapján olvasható beharangozót átnézni. A meccstudósító kiemeli, hogy a Vidi előző 3 EL-meccsén nem talált be (a török Trabzonspor elleni rájátszáskor 0:0-s összesítéssel, tizenegyespárbajt követően harcolta ki a csoportköri részvételt), de rögtön utána megjegyzi, hogy a Fehérvár 8 meccs óta veretlen az európai hadszíntér hazai csatáiban (3 győzelem, 5 döntetlen), legutóbb 1989-ben verte el otthon a skót Hibernian (3:0). Az összeállításban szerepel még a '85-ös menetelés, no és persze az, hogy UEFA-versengés csoportkörében azóta sem szerepeltek.

Az, hogy Sousa lett a Videoton trénere, megnyitotta a dunántúli gárda számára a lehetőséget, hogy a kontinens legnyugatibb országának játékospiacán is körülnézzen a mellette működő játékosmegfigyelői csapat. Így jutott a Vidi a Sportingnál három időszakban is játszó Marco Caneirához, illetve a brazil Renato Netóhoz, aki éppen a mostani ellenféltől érkezett nemrég, és játszott is sportingosként az Európa-Ligában (elődöntőig jutottak). Rajtuk kívül is jöttek luzitánok a sóstóiba, név szerint a csatár Filipe Oliveira, a védő Stopira, valamint a Bragában is megfordult Kaká. No de a gatyázás helyett figyeljük csak, mit várnak a mesterek.

– Óriási tettet vittünk végbe azzal, hogy eljutottunk a csoportkörbe, értékelnünk kell ezt az eredményt. Hogy a döntetlent aláírnám-e most? Mindkét csapat győzelemre játszik – állt gondolataival az újságírók rendelkezésére szerda este Paulo Sousa.

Barátja, Sá Pinto a csapat két erősségére, a spanyol Capelre és a perui Carillóra nem számíthat, de ő sem állít kevesebbet: – Csak olyan ellenfeleink vannak, akiket le kell győzni. Bár nagyon jó a Videoton védelme, mi is megtartjuk a biztonságunkat, és meg fogjuk látni, hogyan alakul a mérkőzés.

Este kövesse az mno.hu élő, szöveges tudósítását!


A Sporting az első fordulóban valószínűleg a védekezést gyakorolta, ugyanis 0:0-s döntetlent játszott Lisszabonban a Basellal. A realitás azt kell, hogy mondassa: a Vidi számára óriási siker volna egy döntetlen a G csoport legerősebbje ellen. Ennek kivívásáért a több mint tízezer fehérvári szurkoló mindent megtesz majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.