120-130 versenyző áll rajthoz a debreceni vb-n

Közel félezer résztvevőre számítanak a 2013. március 8. és 10. között Debrecenben sorra kerülő rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság házigazdái.

TK
2012. 11. 14. 15:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezőbizottság szerdai, budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy 36 országból 120-130 gyorskorcsolyázó áll majd rajthoz a vb-n, amelyet a Főnix Csarnokban bonyolítanak le. „A sikeres budapesti világversenyek megrendezése után az volt a célunk, hogy ne csak a fővárosba hozzunk, hanem egy vidéki sportközpontba is elvigyünk egy nagy nemzetközi viadalt – mondta Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség főtitkára, a szervezőbizottság egyik ügyvezető elnöke. – Mivel ez a sportág a téli olimpiák egyik legnézettebbje, biztos vagyok abban, hogy a magyarországi vb is nagy sikert arat majd a közönség köreiben.”

Orendi Mihály, az esemény másik ügyvezető elnöke emlékeztetett, hogy Debrecenben ez lesz a 24. világverseny, s az első, amelyen a világ legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázóit látják vendégül.

Darázs István, a hazai szövetség szakági sportigazgatója azt mondta, magyar részről két-két férfi és női versenyző állhat rajthoz az egyéni számokban, a váltók küzdelmeiben pedig reményeik szerint a női és a férficsapat is érdekelt lesz. Csapatban a világranglista első nyolc váltója vehet részt, Darázs szerint a magyar női együttes biztosan eleget tesz majd ennek a feltételnek, s azon dolgoznak, hogy a férfiak is kivívják a részvétel lehetőségét.

„A felkészülési időszak nagyobb versenyei közül kiemelkedik a két ázsiai és a két európai világkupa, illetve a januári, svédországi Európa-bajnokság, utóbbin már bizonyítani szeretnénk, hogy a csapat minden tagja készen áll a világbajnokságra” – fogalmazott a sportigazgató.

A sajtótájékoztatón részt vett a kínai Csang Csing, aki hét hónapja szaktanácsadóként segíti a magyar válogatottat. „Nehéz a dolgom, mert felnőtt versenyzők technikáján kell alakítani, csiszolni, ezt sokkal könnyebb lenne gyermekkorban megtenni – fogalmazott a váltóban olimpiai bajnok szakember. – A magyaroknál a lányok a tapasztaltabbak, a fiúk a fiatalabb, éretlenebb korcsolyázók, ugyanakkor mindannyian napról napra jobbak, így bízom abban, hogy a vb-n szép eredményeket érünk majd el.”

A versenyzők közül Heidum Bernadett és Knoch Viktor egyaránt azt mondta, jót tett a csapatnak a vérfrissítés, s bár sokkal intenzívebb és keményebb edzéseken kell részt venniük, biztosak abban, hogy az eredményeiken meglátszik majd az elvégzett munka.

A debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságról a Magyar Televízió közvetít majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.