A Bundesliga-győztes már az első félidőben eldöntötte az Ajax Amsterdam elleni összecsapást, végül 4-1-re diadalmaskodott, ráadásul a csoportelsőséget is megszerezte, ugyanis a spanyol bajnok Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott a Premier League-címvédő Manchester City vendégeként.
Az A jelű kvartettben eldőlt, hogy a Dinamo Kijev vendégeként diadalmaskodó Paris Saint-Germain csatlakozik a már továbbjutott FC Portóhoz, amely ezúttal a Dinamo Zagrebet győzte le. Itt az utolsó fordulóban már csak a csoportelsőség a kérdés, ugyanis eldőlt, hogy a kijeviek csoportharmadikként végeznek, azaz az Európa Ligában folytatják, míg a horvátok számára befejeződött az európai kupaidény.
Az AC Milan – mivel a már biztos nyolcaddöntős Málaga korábban 2-2-es döntetlent ért el a Zenit vendégeként – abban a tudatban léphetett pályára a Juhász Rolandot ezúttal is nélkülöző Anderlecht otthonában, hogy egy győzelemmel továbbjut. A piros-feketék Stephan El Shaarawy „szokásos” góljával a második félidő elején meg is szerezték a vezetést, majd a védő Philippe Mexés álomgóljával növelték előnyüket. A francia válogatott futballista a balról érkező beadást mellel feltette a levegőbe, majd 16 méterről fantasztikus ollózó mozdulattal talált a kapuba. A gól sokban hasonlított Zlatan Ibrahimovic angoloknak lőtt csodagóljához. A hazaiak ugyan szépítettek, ám a brazil Pato gólja bebiztosította a milánói győzelmet.
A B csoportban is elkeltek a nyolcaddöntős helyek: az Arsenal a Montpellier, a Schalke pedig az Olimpiakosz legyőzésével lépett tovább. A görög csapatban Megyeri Balázs nem lépett pályára.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
A csoport:
FC Porto – Dinamo Zagreb 3-0 (1-0)
gól: Lucho González (20.), Joao Moutinho (67.), Varela (85.)
Dinamo Kijev – Paris Saint-Germain 0-2 (0-1)
gól: Lavezzi (45., 52.)
A csoport állása: 1. (már továbbjutott) FC Porto 13 pont, 2. (már továbbjutott) Paris Saint-Germain 12, 3. Dinamo Kijev 4, 4. Dinamo Zagreb 0.
B csoport:
Arsenal – Montpellier 2-0 (0-0)
gól: Wilshere (49.), Podolski (63.)