„A csapat utóbbi időben mutatott teljesítménye és eredményei miatt a tulajdonos és a vezetőség úgy érezte, hogy változásra van szükség a vezetőedzői poszton. Úgy véljük, hogy nem jó irányba halad az együttes és a helyes út megtalálásához most kellett megtettünk ezt a lépést – olvasható a klub által kiadott közleményben. – Nehéz feladatok várnak ránk a Premier League-ban és a Bajnokok Ligájában. Célunk, hogy továbbra is versenyképesek legyünk minden fronton.”
A közleményben megköszönték a március óta a csapatot irányító Di Matteo munkáját. Az olasz szakvezető Bajnokok Ligáját és FA-kupát nyert a csapattal.
A klub nem sokáig kereste Di Matteo utódját. A Sky Sports úgy tudja, hogy Rafael Benitez lesz a kékek következő menedzsere, este pedig ezt a BBC már meg is erősítette. Szerda délután Rafael Benitez a Sky Sportsnak beszélt a Chelsea érdeklődéséről. A spanyol mester akkor leszögezte, hogy olyan csapathoz akar szerződni, ahol van lehetőség arra, hogy kupákat nyerjen.
A Chelsea jelenleg a harmadik helyen áll az E csoportban, és ha az utolsó fordulóban a Juventus legalább egy pontot szerez a már nyolcaddöntős Sahtar Donyeck vendégeként, az angol csapat lesz az első a sorozat történetében, amely címvédőként nem jut tovább a csoportból. A Premier League-ben sokáig élen állt a Chelsea, ám az elmúlt egy hónapban egyetlen meccset sem tudott megnyerni, s visszacsúszott a tabella harmadik helyére.