Elkerülte egymást a Fradi és a Győr

A középdöntőben már nincs rossz csapat – mondta Görbicz Anita, a győriek válogatott irányítója.

TK
2012. 11. 20. 14:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Görbicz Anita, a győriek válogatott irányítója az MTI-nek elmondta: a középdöntőben már nincs rossz csapat. „A Larvik és a Podgorica is komoly ellenfél, ők is a négy közé szeretnének kerülni. Igaz, hogy a Buducsnoszt csapata gyengült ahhoz képest, amelyik minket a tavalyi döntőn legyőzött, de így is remek erőt képvisel. Nem lesznek könnyű meccsek” – tette hozzá.

Ambros Martín, a magyar bajnok vezetőedzője a klub közleményében kitért rá, hogy számára nem volt óriási jelentősége a sorsolásnak, hiszen a végső győzelemhez vezető úton minden ellenfelet le kell győzniük: „A Larvik a sérülésekből frissen felépült játékosokkal nagyon erős csapat lesz februárra, azt hiszem, ők az egyik esélyesei a BL-trófeának. A Podgoricát jól ismerjük korábbról, a csapatom és jómagam is, velük mindenképpen nagyon harcos mérkőzésekre számítok, hiszen ők nagyon kemény kézilabdát képviselnek. A Randers meglepetésre került be a középdöntőbe az utolsó pillanatban, de ezen a szinten már nem szabad erősebb vagy gyengébb ellenfelekkel kalkulálni, minden csapattal szemben kőkeményen kell készülnünk. Összességében azt mondhatom, hogy ne az ellenfelekkel foglalkozzunk, hanem azzal, hogy február-márciusra top formába kerüljünk, és akkor nem lesz problémánk a továbbjutással.”

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője: „Három lehetséges verzió volt, hogy milyen csoportba kerülhetünk, és ebből a legjobbat kaptuk. Alapcélkitűzésünk volt, hogy jussunk tovább a középdöntőbe, ez sikerült. Az biztos, hogy Zácsik nélkül kell megvívnunk a hat mérkőzésünket, és ha vicces lennék, azt mondanám, hogy remélem, a BL-döntőben már játszhat.”

A középdöntőből az első és második helyezettek jutnak az elődöntőbe.

A női BL középdöntőjének csoportbeosztása:
1. csoport: Győri Audi ETO KC, Larvik (norvég), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Randers HK (dán)
2. csoport: Zvezda Zvenyigorod (orosz), Valcea (román), Krim Ljubljana (szlovén), FTC-Rail Cargo Hungaria

A középdöntős játéknapok és a magyar csapatok mérkőzései:
1. forduló: február 2/3.
Győri Audi ETO KC – Buducsnoszt Podgorica
Valcea – FTC-Rail Cargo Hungaria

2. forduló: február 9/10.
Randers HK – Győri Audi ETO KC
FTC-Rail Cargo Hungaria – Zvezda Zvenyigorod

3. forduló: február 16/17.
Larvik – Győri Audi ETO KC
FTC-Rail Cargo Hungaria – Krim Ljubljana

4. forduló: március 2/3.
Győri Audi ETO KC – Larvik
Krim Ljubljana – FTC-Rail Cargo Hungaria

5. forduló: március 9/10.
Buducsnoszt Podgorica – Győri Audi ETO KC
FTC-Rail Cargo Hungaria – Valcea

6. forduló: március 16/17.
Győri Audi ETO KC – Randers HK
Zvezda Zvenyigorod – FTC-Rail Cargo Hungaria

Az elődöntők időpontjai: április 6/7. és 13/14.
A döntő időpontjai: május 4/5. és 11/12.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.