Azt tutira eldöntöttem, hogy valamit írok, ha vége van ennek a meccsnek. Ha ugyanis a Videoton – folytatva semmivel sem magyarázható bravúrsorozatát – Bázelben is győzött volna, már ott lenne a legjobb 32 között, és bizony hangot kell adni mindennemű örömnek, ha viszont vereséget szenved, alaposan át kell tekinteni a még mindig nem aggasztó helyzetet, segítségül hívva a matematikát és a megismert friss összefüggéseket.
Kezdjük a végén: az Európa-liga idei kiírásában csütörtökön rendezték a csoportkör negyedik fordulóját, ahol a G csoportban a Videoton 1-0-ra kikapott a tavaly még BL-szereplő (ott Bayern- és MU-verő) Baseltől, ezzel párhuzamosan pedig a Sporting Lisszabon 1-1-re végzett a Genkkel. A korábbi eredményekkel együtt a csoportállás a következőképpen alakul:
Négy forduló után kicsit olyan, mintha összekuszálódtak volna a szálak, pedig kialakult néhány törvényszerűség, ami ha fennmarad, a Vidi emelt fővel, de búcsúzni kényszerül a sorozattól (vagy nem; de erről a legvégén). Nos, kezdjük a Genkkel.
Genk
Nyerte ugye az otthoni EL-meccseket, idegenben pedig mind az FC Basel, mind a Sporting otthonában döntetlent játszott, és az erőviszonyokat – illetve Paulo Sousa Videoton-tréner nyilatkozatát is, miszerint a belgák a legegységesebb, legjobb csapat most a négy közül – figyelembe véve a leglájtosabb idegenbeli mérkőzése következik november 22-én Székesfehérváron. A Genk–Videoton első fordulós csoportmeccs egyébként eléggé macska-egér harccá vált a végére, így kijelenthetjük, a Sporting- és Basel-verésnél is sokkal nehezebb lesz borsot törni a Genk orra alá hazai pályán, így már azzal határtalan önbizalmunk van, ha azt mondjuk, pontot csenünk a belgáktól (lábjegyzet: a szintén belga Gentet kettős győzelemmel búcsúztatták Sándor Györgyék). Tanulság: a Genk, tudván, hogy a Videoton elért tudása végére, pontosan érzékeli, hogy első helyére a magyar alakulat már nincsen veszéllyel, és bár arra figyelni fog, hogy ki ne kapjon, összesen két további ponttal (vagyis a végén 10-zel) kényelmesen megtarthatja csoportelső helyét.