Nem bírt a Szeged a világsztárokkal

Az első negyedórában parádésan játszó Pick Szeged 33-28-ra kikapott a világsztárokkal felálló vendég Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

PR
2012. 11. 18. 19:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 3500 fős közönség által buzdított hazaiak remekül kezdtek a világsztárokkal felálló katalánok ellen, a 4–2-es roham adta lendület Blazevic kiállításával sem szakadt meg. Sőt, Amikor Ancsin a 9. percben 7–3-ra módosította az állást, a vendégek időt kértek. Egy rövid ideig úgy tűnt, összeszedi magát a 2011-es bajnok, ám a szegediek csúsztak-másztak, iszonyú energiákat mozgósítottak, már 11–6-ra vezettek. Szinte hihetetlen, de az elitgárda a 15. percben már másodszor kért időt.

A vendégek trénere majdnem teljes sorcserét hajtott végre, Buday büntetőt rontott, majd sorozatban háromszor talált be a Barcelona. Sorra kapták a kiállításokat a hazaiak, és a 24. percben egyenlő lett (13–13). Amikor pedig először vezetett a Barcelona, Skaliczki László vezetőedző időt kért, csapata védekezési stílust váltott, de nem igazán volt ellenszer a spanyol támadásokra.


A második félidő elején nem tudta apasztani hátrányát a Tisza-parti gárda, tíz perc elteltével következett az újabb időkérés. Negyed órával a vége előtt is három góllal vezetett a Barcelona. Larholm bombagólja után viszont két ziccer kimaradt, és még emberhátrányban is eredményes volt – ráadásul kétszer is – a vendégsereg.     
A két csapat jövő szombaton Barcelonában ismét összecsap, az lesz a Szeged történetének 100. BL-meccse.

Az állás: 1. Barcelona 10 pont, 2. Füchse Berlin (német) 8, 3. Dinamo Minszk (fehérérosz) 5, 4. Croatia Zagreb (horvát) 3, 5. PICK SZEGED 2 (131–150), 6. Schaffhausen (svájci) 2 (130–154)


Férfi BL, 5. forduló:
D csoport:
Pick Szeged-Barcelona (spanyol) 28–33 (15-18)

A magyar csapat gólszerzői: Sulc 8, Larholm 8, Ancsin 5, Prodanovic 3, Zubai 2, Vadkerti 1, Balogh 1

Korábban:
B csoport, 5. forduló:
Sävehof (svéd) – MKB Veszprém 22-32 (10-14)

A csoport állása: 1. MKB Veszprém 10 pont, 2. Kiel (német) 6, 3. Atlético Madrid (spanyol) 4 (139–139), 4. Celje (szlovén) 4 (123–135), 5. Sävehof 4 (151–167), 6. Constanta (román) 2

A csoportok első négy helyezettjei jutnak a nyolcaddöntőbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.