Puskás Ferenc lelki üdvéért ajánlják fel a szentmisét

Puskás Ferenc halálának hatodik évfordulóján Kispesten a Templom téri Nagyboldogasszony-templomban Hegedűs László plébános mond szentmisét a legendás futballista lelki üdvéért.

PR
2012. 11. 17. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 18 órakor kezdődő misén ott lesz Puskás Ferencné, továbbá Puskás Éva, a Kispestről indult nagy játékos ma is a kerületben élő húga. "Öcsi bácsi" minden tisztelőjét és barátot szeretettel várják. Ebben a templomban volt 1950-ben Puskás Ferenc esküvője, és ugyanitt újították meg esküjüket feleségével az emigrációból való hazatérésük után. Az alkalomra jól emlékszik Hegedűs László plébános, aki diákkorában maga is Aranycsapat- és Puskás-rajongó volt.


Pályázatot írnak ki az egész alakos Puskás-szoborra

Mint azt megírtuk, jövő márciusra készülhet el a világ első egész alakos Puskás-szobra, a műalkotásnak otthont adó teret az Aranycsapat legendás futballistájáról nevezik el. Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere pénteken hangsúlyozta: az önkormányzat egyértelműen támogatta azt az ötletet, hogy a Bécsi út és Dereglye utca által határolt teret Puskásról nevezzék el. Hozzátette: Puskás olyan példakép, akit fiatalok elé kell állítani, kiváló sportoló és nagyszerű ember volt. „Óbuda nagyon büszke, hogy otthont adhat ennek a szobornak és térnek” – mondta a polgármester.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.