A spanyol szakember három éve vezeti a román nemzeti csapatot, amely 2009-ben az ő irányításával szerzett bronzérmet a Világ Kupán, az idei Európa-bajnokságon pedig a negyeddöntőig menetelt. 2010-ben ő irányíthatta a világválogatottat is.
Rivera szerződése a bajnokság májusi befejezéséig szól, segítője az eddigi vezetőedző, Fehér Zsolt lesz, aki elmondta: „egyedülálló és kivételes lehetőséget kaptam a szakmai előrelépésre azzal, hogy fél éven át Európa egyik legjobb edzője mellett dolgozhatok. Másfél éve következetes építkezés zajlik a Kinizsinél, Tomas Rivera érkezésével pedig egy új dimenzió nyílik meg előttünk.”
A Dunakeszi tavaly ezüstérmet szerzett a másodosztályban, de az osztályozón nem sikerült kivívniuk a feljutást az élvonalba. A csapat keretéhez tartozik három korábbi nagypályás válogatott –- Horváth Ferenc, Vincze Ottó és Lőw Zsolt –, három magyar és egy román futsalválogatott játékos – Tóth Gyula, Temesi Norbert, Bita László, illetve Tony Iuliu Safar –, valamint Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is.