Vádemelést javasol a rendőrség Pars Krisztián ügyében

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

NT
2012. 11. 16. 14:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közleményben, amelyben a rendőrség az olimpiai bajnokot csak vezetéknevének kezdőbetűjével említi, azt is tudatták: a könnyű testi sértés vonatkozásában egy magánvádas eljárás megindítása miatt az iratokat a Szombathelyi Városi Bíróságra is továbbították. Pars Krisztiánt a rendőrség garázdaság megalapozott gyanújával szeptember 21-én állította elő és gyanúsítottként hallgatta ki.

A rendőrség korábban azt közölte, hogy Pars szóváltás után bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.


Az olimpiai bajnok a Nyugat.hu hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy hozzáért volna a férfihoz. Rossz helyen parkolt, elállta egy postajármű útját, és azután keletkezett a szóváltás, hogy az álló autóban várakozó barátnőjét sértegette a sofőr, idézte fel a történteket a sportoló.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.