Többszörösen is nyerő szám

Hosszú Katinka hétfő este a magyar úszósport 21. világbajnoki címét söpörte be a barcelonai vizes-vb-n 200 méter vegyesen, ami így neki mostantól több értelemben is nyerő szám.

Hosszú Katinka olyan fölénnyel ért célba a 200 vegyes fináléjában, ahogyan csak egykori klasszisoktól látni, archív filmfelvételeken. Pedig a vert mezőnyben végzett többek között a kínai Je Si-ven, a londoni olimpia 200 és 400 vegyesének bajnoka is, aki tavaly azzal sokkolta az úszószakmát, hogy a hosszabb távon gyorsabban teljesítette az utolsó 50 métert, mint a férfiaknál első Lochte. Ezúttal azonban még a dobogóra sem fért fel, ám erről, mint utóbb bevallotta, Hosszú is sajátos körülmények közepette szerzett tudomást.

„Engem is meglepett, hogy ilyen simán győztem, még úszás közben is azt hittem, a kínaitól kell leginkább tartanom, aztán csak az eredményhirdetésnél vettem észre, amikor körbepillantottam, hogy nincs ott az első háromban sem” – árulta el Katinka az interjúzónában, majd leszögezte: nagyon sokat tanult az elmúlt négy évben, ezért többre tartja mostani vb-címét, mint a 2009-es rómait.

Pedig az sem volt akármekkora bravúr. Mert miután váratlan elhatározással úgy döntött, Baja után az Egyesült Államokban folytatja pályafutását, itthon gyakorlatilag szem elől tévesztettük. Egy vagány vidéki magyar lány elment Amerikába élni és tanulni, és hogy e kettő anyagi fedezetét megteremtse, azért úszik is még egy ideig – gondolták sokan, ám e tévhithez képest volt különösen meghökkentő a Stadio Olimpicóban, 400 vegyesen, Európa-csúccsal győzni látni őt.

Sikerét épp oly természetességgel kezelte, mint a következő esztendők csalódásait. Hisz amerikai edzőjétől, Dave Salótól kezdetben olyan impulzusokat kapott, amilyeneket itthon nem, ám a tréner egy idő után átállt a „tömegtermelésre”, és Katkára kevesebb figyelem irányult. A 2011-es sanghaji vb-n éremközelbe sem került, Ferihegyen landolva ezért szép csendben eloldalgott volna, ha nem érem utol a parkolóban. „Sejtettem, hogy nem fogom megúszni” – mondta egy félmosollyal, amikor saját teljesítménye értékelését kértem tőle, de nyíltan és egyszerűen, semmiféle menekülési útvonalat nem keresve ismerte el, hogy megváltozott a helyzete Amerikában, valamit bizonyára közösen elrontottak.

A londoni 400 vegyes fináléjában elcsípett negyedik helyét – ennél előbbre további számaiban sem futotta – is olyan éretten fogadta, mintha százévesen, tíz olimpiai bajnoki címmel a háta mögött beszélne egy kisebb malőrről. „Pekingben döntőbe se jutottam, most negyedik lettem, ha így folytatom, legközelebb már negatív lesz a helyezési számom” – poénkodott még oxigénhiányos állapotában is, de attól, hogy nem kiáltotta világgá a bánatát, még levonta a helyes konzekvenciát.

Edzőt és életteret váltott, Budapesten, a Vasasban rugaszkodott neki ismét. Az őszt és az idei tavaszt végigversenyezte, ezért amikor egyik barátom arra kért, úszópalánta kislányát egyszer hozzam össze valahogy pár percre Katkával, nem sok jóval biztattam. Azért persze megtettem az első lépést, és válaszként három hét múltán megcsörrent a mobilom: Katinka tegnap este jött haza, most pár napig itthon készül, holnap vár minket a Komjádiban. Ott is volt, kedvesen, mosolygósan, „védencem”, a tízéves Nóri a megtiszteltetéstől görcsbe rándult, szóhoz sem jutott, ezért tulajdonképpen Katka készített interjút vele. Sokadszor bizonyította, hogy az igazi nagy úszók is elsősorban (száraz)földi lények.

Hétfő este, Barcelonában persze fordult a kocka, ott állt ismét kék mezében – nem véletlen, hogy 2009 és Róma után tért vissza ehhez az árnyalathoz – a mikrofonerdő közepén, de ezúttal sem tévedt el. Sőt, igazán vonzó kivezető utat mutatott, amikor kijelentette: „Nagyon boldog vagyok, hogy már a második napon világbajnoki címet nyertem, és még több számban indulok. Ami ezután következik, arra már úgy tekintek majd, mint ráadásra.”

Ami szerintünk nem marad el. Így még itt, Barcelonában Katka lehet a világbajnokságok történetének legsikeresebb magyar úszónője.

Csak az olimpiával kell majd még kezdenie valamit.