Mutogat, heccel és véd: így ért a csúcsra Nagy Viktor

A férfi pólócsapat világbajnok kapusa, Nagy Viktor elárulta az MNO-nak, miért mutogat az ellenfél lövőinek a vízben. Barcelona hőse a Nagy–Benedek-afféról is fellibbentette a fátylat.

Itthon a csapat:

– Azok után, hogy évekig Szécsi Zoltán mögött tempózott, milyen volt a magyar vízilabda-válogatott első számú kapusaként vízbe ugrani a világbajnokságon? Inkább inspirálta a helyzet, vagy nyomasztotta?
– Így utólag visszatekintve, nagyon jó érzés. Tudja, igazából soha nem féltem a kihívástól, hiszen mégiscsak az első számú kapus akartam lenni. Ez volt minden vágyam. Én az a fajta vagyok, aki a langyosabb meccsekre kevésbé tud felpörögni, a tétmeccseken, nagy teher alatt mindig jobban megy a védés. Egy percig sem nyomasztott az érzés, hogy a kezdőben vagyok a vb-n. Végre teljesítettem a korábbi célkitűzésemet.

– Árulja el, haragszik ellenfeleire, amikor mutogat nekik, hecceli őket egy-egy hárított lövés után? Vagy azért meccs után velük is baráti a kézfogás?
– A kézfogás egyetlen meccs után sem marad el a riválisokkal. Akadt persze olyan, akihez odamentem meccs után, hogy »ugye nincs harag?«. Nem ismerek olyat, akinek azért ne lennék szimpatikus, mert mutogattam neki a vízben. A medencében megszűnik a barátság, ott a testvérek is megküzdenek egymással, ha különböző csapatokban játszanak. Ilyenkor átalakulunk harcossá. Amikor pedig kimászunk a vízből, visszavedlünk barátokká. Ez így történt a görögök elleni negyeddöntő, a horvátokkal szembeni elődöntő és a finálé után is. Ilyen a sport.

– Elleste valakitől a pszichológiai hadviselés eme formáját, vagy saját fejlesztés?
– Nem, ez belülről jön. Azt gondolom, hogy nem tanulható, valakiben vagy benne van az elejétől, vagy nincs. Én így tudom kihozni magamból a száz százalékot. Korábban megpróbáltam elfojtani ezeket a mozdulatokat, de akkor nem tudtam a maximumon teljesíteni.

– Világbajnokok lettek Barcelonában, de ez nem volt elvárás a válogatottól. Hogyan jellemezné a vébén nyújtott teljesítményüket?
– Új csapattal keltünk útra, elég sok változás történt a keretben az elmúlt időszakban. A célunk az volt, hogy bejussunk a legjobb négybe. Ettől függetlenül azt is bravúrként könyveltük volna el, ha a negyedik helyen végzünk. Valóban, a döntő vagy az arany nem volt elvárható, de sikerült elcsípni, mert mindig kizárólag az előttünk álló meccsre koncentráltunk. Ez nagyon fontos volt, hatalmas könnyebbséget jelentett a csapat számára. Egyszerűen nem kellett hetekre előre gondolkodnunk, csakis a következő feladatra összepontosítottunk. A közönség ezután joggal várhatja el a Barcelonában látott teljesítményt, de ez nem jelenti azt, hogy mindig mi jutunk majd a csúcsra. Elég csak a szerb csapatra gondolni, akikre a szakemberek is úgy tekintettek, mint a vb egyik legnagyobb favoritja, végül mégis csak a hetedik helyig jutottak. Hogy mivel lennék elégedett a továbbiakban? Ha a következő években minden világeseményen a négyben lennénk, és be-bejutnánk a döntőbe, akkor valóban elmondhatnánk magunkról, hogy visszatértünk az elitbe.

– A saját produkciójával maradéktalanul elégedett?
– Elégedett vagyok, de mindenképpen el kell mondanom, hogy a játékostársaim és edzőim segítsége nélkül soha nem jutottam volna el idáig.

– Önről az hírlik, hogy nem igazán tűri az uszoda hiányát. Már majdnem egy hete hazaértek a vébéről...
– Nagyon nehezen bírom. Ez a hét a családé és a sajtóé, de jövő héten már biztosan a medence felé veszem az irányt. Addig valahogy csak kihúzom.