– Mintha valamiféle összeesküvés szövődött volna a magyar válogatott ellen a világbajnoki döntő előtt, egyetért?
– Mire gondol?
– Decker Ádám, Bátori Bence mellett ön is hányásos, hasmenéses gondokkal küzdött.
– Á, ez csak a véletlen műve, szó sincs összeesküvésről. Egyszerű gyomorrontás lehetett. Valószínűleg a túlfűtött izgalom áll a dolog mögött.
– Tényleg azzal a céllal indult el Barcelonába, hogy a világ legjobb kapusaként térjen haza?
– Abszolút. Ez volt a célom, hiszen elég régóta erről álmodtam. No meg világbajnok is akartam lenni. A nyári felkészülés alatt a pszichológusunk segített abban, hogy el is higgyem, képes vagyok véghezvinni a céljaimat. Már csak magamnak kellett bebizonyítanom, hogy ez így is van.
Nagy Viktor megőrül, a válogatott pedig világbajnok:
– Ezek szerint nem bánta meg, hogy gyermekként bekéredzkedett a kapuba? Előtte jobbára a padot koptatta.
– Hát igen, kölyökként nem jutottam sok játéklehetőséghez, így az első adandó alkalommal beálltam a kapuba. Nem igazán szerettem úszni, és azt gondoltam, hogy a kapusoknak nem kell annyit edzeni. Ebben tévedtem, a döntésemet viszont azóta sem bánom.
– Évekkel ezelőtt egy magyar pólós csillag megrótta önt, miután a bajnoki döntőben csapata többgólos hátrányánál lábbal próbált hárítani egy ötméterest. Az illető az ellenfélnél játszott. Kitalálja, ki volt?
– Benedek Tibornak hívják az illetőt, és egy Honvéd–Vasas fináléban történt az eset.
– Haragszik még Önre?
– Á, dehogy. Mire Tibi odaállt a büntetőhöz, addigra annyi gólt kaptam, hogy egyszerűen már nem tudtam, mit tehetnék ellene. Dühös voltam, és úgy gondoltam, megpróbálok lábbal hárítani. Nem sikerült. Akkor beszédtéma volt a mozdulat, és sokan támadtak azzal, hogy Tibit akartam megalázni vele. Erről szó sem volt. Végső elkeseredésemben tettem, amit tettem.
– Szóval az affér ma már nem terheli meg a kapcsolatát a szövetségi kapitánnyal.
– Egyáltalán nem. Nagyon jó a kapcsolatom vele, ahogy az összes többi válogatottbeli társammal is.
– És Gergely Istvánnal (a válogatott kapusedzője – a szerk.)? Tulajdonképpen az ő segítségével lett a világ legjobb kapusa Barcelonában. Főnök-beosztott viszonyban dolgoznak, vagy inkább barátként?
– Semmiképpen nem alá-fölérendeltségi a viszonyunk, barátok vagyunk. Ez nem is csoda, nemrég még egymást váltottuk a kapuban. Pista utólag bevallotta nekem, hogy tartott attól, elfogadom-e mint kapusedzőt. De nem volt mitől félnie. A kinevezése pillanatában tudtam, hogy nem lesz problémánk egymással. Ahogy korábban is mondtam, ugyanilyen felhőtlen a kapcsolatom a többi csapattársammal is.