Csaknem hároméves kutató- és gyűjtőmunka eredményeképpen sikerült Felcsútra hozni és katalogizálni Puskás Ferenc hagyatékát. A Honvéd és a Real Madrid legendás csatárának pályafutása megoszlott a két klub és a két ország között, így nem meglepő, hogy a Puskás-hagyaték legszebb, legértékesebb százötven darabjából először a spanyol fővárosban, a Santiago Bernabéu Stadion elnöki díszpáholyában rendeznek kiállítást október 24. és november 25. között. Puskásról, a játékosról egy nappal korábban, a magyar forradalom évfordulóján emlékeznek meg Madridban, a királyi klub és a Puskás Ferenc Akadémia vezetői jelenlétében. A küszöbönálló „Puskás-hetek” eseménysorozat sajtótájékoztatójára Budapestre érkezett Emilio Butragueno, a Real Madrid intézményes kapcsolatokért felelős igazgatója, a 69-szeres spanyol válogatott legenda.
– Mit jelent önnek Puskás Ferenc neve? – tettük fel az obligát kérdést, amelyre nem éppen szokványos válasz érkezett.
– Puskás nálunk családtag volt. Édesapám 1943 óta a klub pártoló tagja, vagyis socio, én húsz évvel később születtem, s gyermekkoromban nem telt el úgy nap, nem fogyasztottunk el egy közös vacsorát, hogy ne került volna szóba az ötvenes–hatvanas évek nagy Real Madridja, kiváltképp Pancho Puskás és Alfredo Di Stéfano hőstettei. Abban, hogy a Real Madrid az lett, ami, Puskásnak és játékostársainak oroszlánrészük van. Büszke vagyok rá, hogy végre leleplezzük Pancho Puskás bronz mellszobrát Valdebebasban, a Real Madrid-városban.
– Személyesen nem is látta játszani?
– Nem, hiszen amikor én megszülettem, Pancho már 36 éves volt. De amikor Magyarországon jártunk Di Stéfanóval, Emilio Santamaríával és Paco Gentóval, alkalmam volt találkozni Puskással. Sajnos, már nagyon beteg volt, de így is feledhetetlen emlékeim között őrzöm a találkozást.
– Késve érkezett a délelőtti sajtóértekezletre, a Symbol Pancho Pubba. Miért?
– Orbán Viktor miniszterelnök meghívásának tettem eleget az Országházban, s most már tudom, ha a futball a téma, a magyar miniszterelnökkel nehezen lehet befejezni a beszélgetést
– Nekem meg az a tapasztalatom, hogy önnel beszélgetve a kosárlabda a kimeríthetetlen téma! Nem paradoxon ez?
– Nem, mert a kosárlabda szerelmese vagyok. Ezért is volt számomra hatalmas élmény a találkozó Dávid Kornéllal, aki a Puskás Akadémiával és a Real Tanodával, ezzel a hátrányos helyzetű gyermekeket felkaroló intézménnyel partneri kapcsolatban álló fehérvári kosárklub elnöke, egyszersmind a mai napig az egyetlen magyar NBA-játékos. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna: 2005-ben mi játszottuk a döntőt a vitoriai baszk klubbal, a Tau Cerámicával, amelynek Kornél volt az egyik legjobbja. Négy meccs után 2:2 volt az állás, az ötödik, utolsó mérkőzést Vitoriában játszottuk, és 53 másodperccel a lefújás előtt 69-61-re vezetett a Tau, és náluk volt a labda.
A teljes interjút a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.
