Már-már gusztustalan időben tréningezik a Budapest Honvéd a Bozsik Stadion műfüves pályáján, ilyenkor az ember a kutyáját sem szívesen engedné ki a kandalló mellől, Fabio Cordella sportigazgatóval csak ketten állunk a játéktér korlátja mellett, a máskor megszokott néhány tucat törzsdrukker némelyike az autójából kíséri figyelemmel a történéseket.
„Két ponttal állunk kevesebbel, mint tavaly ilyenkor, ez nem tragédia, a fél csapat megsérült az ősz végére, Vernes Richárd például az egész idényre kidőlt a sorból. De ha van egy Lanzafaménk vagy egy Martínezünk, akkor most így is simán dobogósok vagyunk, sőt – dörmögi maga elé az olasz, utalva arra, hogy említett középcsatár ez idő szerint eltiltását tölti az itáliai fogadási botrányban betöltött szerepe miatt. – Októberben letelik a büntetése, újra játszhat, már most komoly szerződésajánlatai vannak.”
Kérdésemre, miszerint akár az is előfordulhat, hogy a Honvéd ősszel visszahozza a viharos sorsú csatárt, Cordella csak legyint: „Jogilag megtehetnénk, de nincs értelme, nyilvánvalóan ellenséges hangulat fogadná, elsősorban a média és a szövetség részéről. Lanzafame nevét csak azért említettem, mert nincs, aki gólt rúgjon. Látta a Pápa ellen elbukott meccsünket? Legalább tíz abszolút gólhelyzetünk volt, s egyet sem rúgtunk be.”
Közben Marco Rossi vezetőedző is odalép hozzánk néhány mondat erejéig, de közben játékosain tartja a szemét. Mindhárman Bonazzolit figyeljük, a hórihorgas, sapkás center becsülettel végzi a feladatokat, nem látszik rajta, hogy ezen a napon éppen a születésnapját ünnepli – a harmincötödiket.
„Nem gond, hogy három hónapja nem játszott?” – kérdezem az edzőt. „Miért, a többiek mennyi ideje nem játszottak? Másfél-két hónapja? November végén befejeződött a bajnokság, mindenkinek újból formába kell lendülnie. Bonazzolinak ez nem jelenthet problémát. És az életkora sem kockázati tényező, a szezon végéig szerződtettük le, plusz egy év opcióval. Ha beválik, nagyszerű, ha nem, akkor sem veszítünk semmit. Nyugodjon meg, nem csillagászati összegért játszik nálunk.”
Közben beviszik a szabványméretű alumíniumkapukat a pályára – Bonazzoli is cipeli a terhet a többiekkel együtt –, de mielőtt megkezdődne a képkapuzás, Holender is lesántikál a pályáról.
„Látja? – böki meg az oldalamat Cordella. – Egy újabb sérült. November óta egyik orvostól a másikhoz jár, de nem gyógyul, és nem tudják kideríteni, mi a baja.”
Odabent megy a meccs, Bonazzoli ritkán ér labdához, de ha találkozik vele, abból rendszerint gól lesz. Egyet fejjel, egy másikat lábbal szerez, majd miután Rossi lefújta a mérkőzést, Cordella segítségével, spanyol-olasz keveréknyelven szóba elegyedünk.
– Egy hete van nálunk, mit szól a magyar futballhoz, a magyar futballistákhoz?
– Ügyesek, jól felkészült játékosok; erős a magyar labdarúgás. De igazából csak akkor tudok választ adni, ha lejátszottuk az első felkészülési meccsünket, szerdán a második ligás Siófokot fogadjuk – kapjuk az obligát légiósválaszt.
– Sosem játszott még külföldi csapatban. Harmincöt éves fejjel mi késztette a magyarországi kalandra?
–Én ezt cseppet sem kalandként élem meg. Szándékosan szakítottam meg októberben a szerződésemet a negyedosztályú Maranóval, szabadon igazolható akartam lenni. Kapóra jött a Honvéd ajánlata, abban a klubban, ahol egykor Puskás Ferenc futballozott, bármikor megtiszteltetés játszani.
– Pályafutása e szakaszában mit jelenthet ez a fél, esetleg másfél év Kispesten?
– Egyfajta újrakezdést. Életem a futball, addig szeretnék játszani, ameddig jó színvonalon tudok.
– Hosszú távra rendezkedik be Budapesten?
– Olyannyira, hogy már jön a feleségem és a hétéves fiam, Christian is.
– Nincs önben szorongás, hogy miképpen sül el a kispesti vendégszereplése?
– Nézze, játszottam az olasz válogatottban, s ha 2006-ban nem sérülök meg, nemcsak egyszeres válogatott lettem volna. Volt olyan szezonom, hogy kilenc bajnoki gólt szereztem a Sampdoriában, hetet a Fiorentinában, és higgye el, ha van bajnokság a világon, amelyikben nem könnyű ennyi gólt rúgni, akkor az a Serie A. Szóval bízom magamban.
– Hány gólt ígér tavasszal?
– Sehányat. Ígérni nem szeretek, csak teljesíteni.
– Ha a csúcsformája száz százalék, akkor most milyen fizikai állapotban van?
– Úgy ötvenszázalékosban, de a bajnoki rajtra százszázalékos leszek.
– Az imént hallottam, hogy magyarul dicsérte meg az egyik játékostársa passzát. Azt mondta: „Szép!” Mit tud még ezen kívül?
– Három szót: igen, nem, műfű.
– Tessék?!
– Műfű. Tudja, ez a zöld akármi, amin most is játszottunk.
