Csütörtökön 18 órától a már két középdöntős gárda, a spanyol és az izlandi csap össze, majd 20.15-től jöhet a magyar–norvég ki-ki meccs. A mieink döntetlennel is továbblépnek, és az Izlandtól zsákmányolt pontot beviszik magukkal a tizenkettő közé. (Ha nagyon nyerünk és a szigetlakók kiadós verést kapnak, még másodikok is lehetünk, de ennek gyakorlati jelentősége nincs, az egypontos rajtpozíció a lényeg.) Ha viszont kikap a válogatottunk, utazhat haza.
Megszokhattuk, hogy a magyar szurkoló – és nem ritkán tudósító – hangulata a világversenyeken meccsről meccsre, napról napra változik, a hajdani remek osztrák riporter és futballvezér, Hugo Meisl ezt egyszer úgy fogalmazta meg: „A magyarok vagy temetnek, vagy lakodalmat ülnek.” Nos, mi vasárnap, a spanyoloktól elszenvedett 34–27 után sem temettünk, de lakodalomra még kevésbé készülünk. Inkább legénybúcsúra, mert tizenhat keménykötésű fiú számára csütörtök este véget ér a kontinenstorna.
Ha ne adj isten, a mieink lennének azok, az Izland elleni 27–27 érdekes módon még akkor is sokat érhet. A júniusi világbajnoki selejtező január 26-i sorsolásakor ugyanis az Eb 13–16. helyezettjei közül egy csapatot, a legjobbat a kiemeltek közé helyeznek. Egyelőre persze inkább abban bízzunk, amit kedden láttunk, és amit Mocsai Lajos így fogalmazott meg: „Felvettük az Eb ritmusát.”
Más kérdés, hogy a norvégok is, és ezt a spanyolok ellen bámulatosan igazolták. Emellett Aalborg, a Jütland-félsziget északi csücske nekik valójában hazai pálya, csütörtökön is négyezer szurkolójuk támogatását élvezhetik majd. E négyezernél azonban többet nyom a latban – rossz esetben többet is lendíthet rajtuk – két személy; ők síppal a szájukban a pályán rohangásznak majd.
