Idén női párbajtőrözőink és tőrözőink egyaránt korán elhullottak a maguk hazai GP-, illetve Világkupa-versenyén az Angyalföldi Sportközpontban, nem érték meg, hogy a döntőben a WestEndben vívhassanak; a hét végén azonban erre férfi kardozóinknak jóval nagyobb esélyük van a Gerevich–Kovács–Kárpáti Grand Prix-n. Egyrészt azért, mert most nem négyes, hanem nyolcas döntőt rendeznek, másrészt mégiscsak Szilágyi Áron az olimpiai bajnok, aki három hete a padovai Világkupán is mindenkit lekaszabolt, előtte pedig Madridban Gémesi Csanád a második helyen zárt.
„Tavaly bronzérmes voltam itthon, tavalyelőtt ezüstöt szereztem, így már csak az arany hiányzik, de nem ígérhetek semmit. Illetve azt igen, hogy a legjobb tudásom szerint vívok” – fogalmazott Szilágyi Áron a Gerevich–Kovács–Kárpáti kard Grand Prix csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A mieinknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen a világranglista első tizenhat helyezettjéből tizenöten itt lesznek. Olimpiai bajnokunk jelenleg második a rangsorban, Gémesi a 13. helyet foglalja el. A selejtezőt szombaton ezúttal a MOM Sportközpontban rendezik, és vasárnap 64-es táblán is innen kellene eljutni a WestEndbe.
A WestEnd Zrt. nem bánta meg, hogy beszállt a vívóversenyek lebonyolításába: az előző két, az üzletközpontban megrendezett esemény napján a látogatottsága meghaladta a 40, illetve a 60 ezer főt, ami magasabb az átlagosnál.
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőrözőnk, Kulcsár Krisztián június 1-től a nemzetközi szövetség technikai igazgatója lesz, az első számú „szakmai főnök”; a jelentős sportdiplomáciai siker után várjuk a hasonló folytatást a páston is.
Szilágyinak ez az arany még hiányzik
A világranglista első tizenhat helyezettje közül tizenöt indul a Gerevich–Kovács–Kárpáti kard Grand Prix-n.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!