Minden hokirajongó fejből vágja, hogy a magyar válogatott 2008-ban Szapporóban az ukránok elleni 4-2-s győzelemmel jutott fel az A csoportba. Keleti szomszédunkat két évvel ezelőtt Ljubljanában is megvertük 3-1-re, így már-már adódik a következtetés: a kék-sárgák ellen nekünk rendre jól megy.
Azért nem ártott az óvatosság. A Szovjetunió szétesésével véget ért a langyos C csoportos vb-k kora, az utódállamoknak (Szlovákiával egyetemben) alulról kellett felkapaszkodniuk. Beletelt néhány évbe, mire mindannyian feláramlottak legalább az A csoportig. Az ukránokkal például három világbajnokságon is megvert bennünket a sors: 1994-ben 8-0-ra, 1995-ben 9-1-re, 1996-ban 4-1-re pofoztak le minket. Harmadik nekifutásra végre feljutottak, így bő évtizedre megszabadultunk tőlük. Megjárták az A csoportot, aztán ők le-, mi pedig felszálló ágba kerültünk, így jött össze az emlékezetes 2008-as parti. Az ukránok a következő évben a rigai olimpiai selejtező tornán visszavágtak 4-3-re, 2012-ben megint mi nyertünk, s akkor szomszédaink még egy szinttel lejjebb csúsztak, a divízió I/B-be. Tavaly visszakerültek, s ősszel a Jégpalotában 1-0-ra verték a mieinket.
Az egymás elleni mérlegnél talán fontosabb tényező volt a tegnapi meccs előtt, hogy a magyar válogatott játékosainak nagyon kevés idejük maradt regenerálódni. Vasárnap a harmadik meccset játszották helyi idő szerint este fél nyolctól, hétfőn pedig a másodikat délután négytől.
A félelem sajnos nem volt alaptalan, az orosz központú ligában, a KHL-ben szereplő donecki Donbasszra épülő ukrán csapat az első perctől kezdve irányította a játékot. Szüntelenül zúdultak a lövések Hetényi Zoltán kapujára, ő egy darabig állt a sarat, de a 6. percben emberhátrányban már ő is tehetetlen volt.
A második harmadban bő egy perc alatt eldőlt a mérkőzés. A 30. percben kettős, a 31.-ben pedig szimpla fórból ismét betaláltak az ukránok, s érezni lehetett, a magyar válogatottban nincs annyi erő, hogy háromról fordítson.
Az utolsó húsz percben többet támadott a magyar csapat, akadtak lövései is, de a gólhoz ez is kevés volt, maradt a 3-0.