A 21 éves védő hétfőn bekerült Safet Susic bosnyák szövetségi kapitány 24 fős bő keretébe, amelyből már csak egy játékost vesz majd ki a szakvezető, ám ez vélhetően nem Besic lesz, ugyanis a tréner úgy fogalmazott: ő lehet az egyetlen, aki képes lehet megfogni majd Lionel Messit.
A bosnyák Haber.ba honlapon csütörtökön jelent meg egy interjú a ferencvárosi labdarúgóval, aki a kapitány ezen szavaira nem kívánt reagálni, azt azonban elmondta, nagyon örül a lehetőségnek, hogy utazhat Brazíliába.
Besic hozzátette, úgy érzi, az elmúlt két évben rengeteget fejlődött Magyarországon, ugyanakkor azt gondolja, eljött a váltás ideje, ezzel azonban csak a világbajnokságot követően szeretne foglalkozni.
Legutóbb húsz évvel ezelőtt, az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokságon szerepelt olyan játékos, aki a magyar bajnokságból került hazája keretébe. A Honvédból Emeka Ezeugo a nigériai válogatottban lépett pályára akkor, igaz, csak a bolgárok elleni csoportmérkőzésen kapott lehetőséget: csereként 13 perc jutott neki.
Besic a világbajnokság után távozna a Fradiból
A bosnyák válogatott futballista úgy érzi, hogy Magyarországon már nem fejlődhet tovább, így eligazolna.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!