– Meglesz a végső győzelem, vagy megelégszenek a Final Fourba jutással? – kérdeztük 36 órával azok után, hogy a Veszprém 59-52-es összesítéssel kiütötte a francia mágnáscsapatot.
– Idén abszolút elvárás volt a csapattól a Final Four, igaz, ez már tavaly is sikerülhetett volna, ha a bírók nem akarják másként. Egy PSG-t kettős győzelemmel elbúcsúztatni komoly bravúr, főleg ha tudjuk, hogy a franciák költségvetése legalább háromszorosa a miénknek. De itt még nem szeretnénk megállni.
– Szóval csalódott lenne, ha nem nyernék el a trófeát?
– Csalódott nem lennék, legalábbis idén még nem, de jövőre már mindenképpen! Most még a Barcelona és a Kiel büdzséje is a duplája a Veszprémének, és a Flensburgé is felülmúlja 60 százalékkal. Idén nem mi vagyunk a legnagyobb esélyesek. Habár van olyan tényező, amely mellettünk szól.
– Például?
– Például az a két-háromezer magyar szurkoló, aki Kölnben is biztatja a Veszprémet.
– Mitől jobb ez a Veszprém, mint amikor sikertelenül próbálkozott a négyes döntőbe jutással?
– Több mindentől, először is Nagy Lászlótól. Laci minden kétséget kizáróan a világ legjobb, legkomplexebb kézilabdázója. Annyiféle módon senki sem tudja megverni az ellenfelet, mint ő. Ha kell, a góljaival – odakint kilencet lőtt a franciáknak –, ha kell, a gólpasszaival, az irányítójátékával vagy éppen a védekezésével.
– És még mitől?
– Inkább kitől. Szükség volt egy roppant motivált, magasan kvalifikált edzőre, akit meg is találtunk Carlos Ortega személyében.
– Felsőfokokban beszél Nagy Lászlóról, amit meg is értek, hiszen ön hozta haza Barcelonából.
– Nyolc hónapig tartott a Nagy Laci-hadművelet. A Barcelona csapatkapitányát 12 év után hazacsábítani Barcelonából lehetetlen feladatnak tűnt Bevallom, ha valaki egy évvel korábban azt mondja nekem, hogy Laci egy év múlva a Veszprém játékosa lesz, és Magyarországot az olimpiai negyedik helyhez segíti az Izlandnak dobott 9 góljával, nem hiszem el.
– Volt az a pénz, amiért hazajött
– Mi nem elsősorban a pénzzel csábítottuk haza, ugyanis a PSG és két német csapat is hívta, miután kiderült, hogy nem olyan szerződéshosszabbítási ajánlatot kapott a Barcától, mint amilyenre számított. Jó néhány átbeszélgetett délután, éjszaka után annak hatására mondott igent, hogy éreztettem vele, rá itthon van nagy szükség. Laci nem vándormadártípus, ő haza akart jönni. És haza is jött. És érzem, tudom, hogy jól is érzi magát itthon, ahol igazi vezér.
– Azért nem lehetett könnyű megemésztenie, amit a szurkolóktól kapott, amikor a Barcelonával 2010. május elsején Veszprémben vendégszerepelt. A transzparensre gondolok, amit a magyar Himnusz alatt feszítettek ki: „Laci, ismerős még a dallam?”
– A szurkoló különleges embertípus, és ezt Laci is tudja. Hihetetlen méltósággal viselte a támadásözönt, pontosan tudta, hogy neki a pályán, a játékával kell válaszolnia. A hátán vitte be a négy közé a válogatottat Izland ellen Londonban.
– Azt tisztázta már vele, hogy miért nem játszott a válogatottban éveken át?
– Erre ő azt felelte, hogy azért, mert méltatlan körülmények között kellett játszaniuk. Ezt ő levélben szóvá is tette, amire az akkori szövetségi elnök nem válaszolt. „Vereségre voltunk ítélve az akkori körülmények között” – mondta nekem erről Laci.
– Tud síelni?
– Ezt miért kérdi?
– Merthogy a Magyar Síszövetség elnöke is.
– Persze hogy tudok, gyöngyösi srác lévén tudnom is kell.
– Egyébként hogyan lett a síszövetség elnöke?
– Kaszó Klára, a mostani ügyvezető megkért, mozgósítsam a menedzseri vénámat, a kapcsolatrendszeremet a magyar sísport érdekében. Elvállaltam, immár három téli olimpián voltam kinn elnökként, de a szakmai kérdésekbe nem szólok bele.
– Miklós Edit Szocsiban elért hetedik helyében, a magyar sísport története legjobb olimpiai helyezésében mennyire van benne?
– Maradjunk annyiban, hogy előző nap azt mondtam a tévében, Edit hatodik lesz. Mindenki kinevetett – a Facebook-kommentárokat nem is merem idézni –, de amikor Edit sokadik indulóként célba ért, tényleg hatodik volt. Később ugyan eggyel hátrább szorult, de ez így is szenzációs eredmény. És még maradt is benne!
– Honnan tudta előre?
– Figyeltem az edzéseit, az edzésidőit. Amikor megelőzte az összes osztrákot, mellettem állt az osztrák szövetség elnöke, és roppant dühös volt. De én mondtam neki, hogy ez még csak a kezdet.
– Miért, Edit érmes lesz 2018-ban Pjongcsangban?
– Igen, ezt most kijelentem, négy év múlva akár számon is kérheti rajtam!
