Beharangozókban tartottunk tőle, hogy nem lesz látványos csata, de szerencsére tévedtünk. Közönségszórakoztató mérkőzésen gyűjtötte be a Vitalij Klicsko által hátrahagyott, betöltetlen WBC nehézsúlyú világbajnoki címet Bermane Stiverne. A legendás Don King menedzselte, haiti származású, de kanadai állampolgárságú bunyós szombaton este Los Angelesben adott visszavágási lehetőséget bő egy évvel ezelőtti legyőzöttjének, Chris Arreolának. A találkozót a várakozásoknak megfelelően Arreola kezdte agresszívabban, míg Stiverne főként a kontrákra épített. Az akciódús összecsapás a 6. menetben vett drámai irányt, miután Stiverne egy gyilkos, halántékra mért jobbossal padlóra küldte Arreolát. Az amerikai-mexikói öklöző rogyadozó lábakkal, de felállt, és jelezte, készen áll a folytatásra. Stiverne vérszagot érezve azonnal támadásba lendült, és kemény bombákkal kínálta meg láthatóan roggyant riválisát, akire pár másodperc múlva újra számolni kellett, majd nem sokkal később Jack Reiss vezetőbíró technikai KO-val leléptette Arreolát. Stiverne a földön fekve ünnepelte, hogy 24-1-1-es mérleggel pályafutása csúcsára jutott. A hírek szerint rövidesen kötelező címvédés vár majd rá a Bronz Bombázó becenevű amerikai Deontay Wilder ellen.
Klicsko hátrahagyott öve kiütés után talált gazdát
Bermane Stiverne lett a WBC profi bokszszervezet új nehézsúlyú világbajnoka, miután felülmúlta Chris Arreolát.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!