Korábban nem szólt a Ria, Ria, Hungária már a szigeti bejárónál. Korábban a zenélő kútnál is háborítatlanul lehetett hallgatni a muzsikát, csütörtökön azonban mindenféle egyedek tülköltek, dudáltak és olléztak. Míg szerdáig inkább eladásra kínálták a belépőket az uszoda előtt, egyszerre hirtelen feltűntek a „Jegyet veszek” táblák. Persze, nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen következett a várva várt meccs, a rangadó, amely túlfűtöttségét, színvonalát illetően megfelel a futballvilág brazil–argentin derbijének.
A magyar–szerb összecsapás rangját jelzi, hogy a lelátón tiszteletét tette Lothar Matthaus is, aki talán egyenesen a labdarúgó-vb-ről toppant be, bár a hasonlat annyiban nem pontos, hogy a brazilok, ugyebár, 7–1-re kikaptak a németektől, miközben férfipólóban a magyarokat vagy a szerbeket így senki sem porolhatja el. Viszont 10–6-ra igen, a mieink ennyire kaptak ki júniusban Dubajban a fő riválistól a Világliga szuperdöntőjében.
De hagyjuk is a múltat, különben inunkba száll a bátorságunk, hiszen, hogy mást ne mondjunk, Dejan Szavics legényei legyőzték fiainkat 2001 és 2010 között minden Eb-n, a legutóbbi három vb-n és a londoni olimpián is. Úgyhogy inkább azt idézzük, hogy a Margitszigeten mindkét fél százszázalékos előzményekkel vágott neki a csatának, igaz, a délszlávok az első napon 16–5-re intézték el a franciákat, míg Szivósék a másodikon csupán 12–7-re. Másrészt egy nappal korábban a spanyoloknak is tizenkettőt szórtak, de a szerbek ellen ezt aligha remélhettük, mert az bizony nem tucatteljesítmény.
Az sem volt az, hogy a másik hatosban a görögök délután 12–6-ra oktatták az oroszokat, így odaát bejelentkeztek a harmadik helyre – a jövő szerdai negyeddöntőben a mi csoportunk másodikja készülhet rájuk. No de ki akar itt második lenni? Már a himnuszokat hallgatva is úgy tűnt, senki. Szerb oldalon áhítatos ének, itt eltökélt, koncentrált tekintetek, összeszorított ajkak. Mindegy is, nem dalversenyt kellett nyerni, hanem pólómeccset.
Az első negyed máris ezzel kecsegtetett. A kapuban Decker Attila kezdett, akihez képest még Nagy Viktor is halvérűnek tűnhet, és a húzás bejött, mert az első periódusban nem kapott gólt. Hét percen át a másik háló sem rezgett, rossz passzokat láttunk, dörgő kapufákat hallottunk, és a két bírón bosszankodtunk, mert úgy fújtak, mintha ultiznának: kontrát rekontra követett. Varga Dénes viszont durchmarsot játszott, mindent vitt; ő húzta be az elsőt, parádés egy-egyezés után ő vágta be a negyediket. Páros kiállítások és páratlan megoldások után, nagyszünetben 5–3-as előny gerjesztette a hangulatot.
