Múlt csütörtökön, a szentesi uszoda avatóján női pólósaink 12-5-re legyalulták az ausztrálokat, de Merész András szövetségi kapitány nem lihegte túl a gólzáporos sikert, röviddel később kijelentette: ez a meccs már történelem. Igaza volt. Miként történelem az is, hogy lányaink az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló világkupa első napján ismét az ausztrálokkal találkoztak, ám ezúttal 10-7-re kikaptak. Egy héten belül plusz hétről mínusz három; ilyen a pólóban, különösen a női szakágban megesik. Ám az, hogy együttesünk három negyed után még 7-6-ra vezetett, és az utolsó játékrészt 4-0-ra elajándékozta, már ritkább.
Azt sajnos nem állíthatjuk, hogy példa nélküli, hiszen a tavalyi, barcelonai világbajnokság elődöntőjében válogatottunk a házigazda spanyoloktól is elhúzott 12-9-re, mégis alulmaradt, 13-12 arányban. Az egy évvel ezelőtti 0-4-es „hajrá” tehát ismét kísértett, de ezúttal csak egy csata veszett el 10-7-re, a háború még nem. Már csak a faramuci lebonyolítás és a vk-mezőny miatt sem. A csoportkör után ugyanis senki sem búcsúzik, mindenki a kieséses rendszerű negyeddöntőben folytathatja, az elsők a negyedikekkel, a másodikok a harmadikokkal mérkőznek keresztbe. Mivel a mi négyesünkben még az Egyesült Államok és a Dél-Afrikai Köztársaság alakulata kapott helyet, utóbbi csapat a negyedik helyet szinte bizonyosan kibérelte. A másik kvartettben Spanyolország, Oroszország, Kína és Szingapúr küzd, bár a miniállam válogatottja kapcsán ez bizonyára túlzó kifejezés.
A mieink szerdán bizonyosan legyőzik az afrikaiakat, majd az amerikaiak ellen dőlhet el, hogy a csoport második vagy harmadik helyén zárnak, ettől függően negyeddöntőzhetnek a spanyolokkal, az oroszokkal vagy a kínaiakkal. Közülük is bárkit megverhetnek; bár 0-4-es zárással valószínűleg senkit sem. De remélhetőleg az éves kontingenst Ausztrália ellen kimerítettük.
