A BL-főtábla két hatos csoportjából öten lépnek tovább a május végi, barcelonai hatos fináléba. Az A csoportból csupán ketten, mert a házigazda Barceloneta alanyi jogon résztvevő, ezért az Egernek a második helyet kellene elcsípnie. A magyar gárda jelenleg 4 pontjával harmadik az ugyancsak négy pontos Olimbiakósz mögött, így a pireusziak elleni, hazai találkozó kulcsmeccs. Mivel eddig mindkét gárda csak a toronymagas első Pro Reccótól kapott ki, az Eger viszont nyert Bresciában, ahol a görögök döntetlenre mentek, a hevesiek mai sikerükkel lépéselőnybe kerülnének. Dabrowski Norbert vezetőedző szerint is, ugyanis így elemezte az erőviszonyokat: „Bresciai sikerünk után megnőttek az elvárások Egerben. Úgy gondolom, a Recco egyértelműen magasabb szintet képvisel a többi csapatnál a csoportban, további ellenfeleink közül az Olmbiakósz eddigi teljesítménye a legkiegyensúlyozottabb. Ezt agyunkba vésve kell készülnünk ellene, mert a végelszámolásnál az idegenben szerzett pontok csak akkor érnek valamit, ha hozzuk a hazai mérkőzéseinket.”
A B csoportban a Szolnok számára remélhetőleg nem a továbbjutás, hanem az elsőség a tét. Három forduló után eddig két alakulat százszázalékos, a magyarok mellett a Jug Dubrovnik, ezért e két rivális mai, dalmáciai összecsapása ugyancsak kiemelt jelentőségű. Cseh Sándor vezetőedző kissé máshonnan közelítve mondta a hazai szövetség Waterpolo.hu honlapján: „Az, hogy a Szolnok–Rijeka–Dubrovnik hármasból melyik a legerősebb csapat, majd akkor dől el, ha mindenki játszott mindenkivel. Természetesen nekünk az a célunk, hogy mi álljunk majd legelöl a végén. Nem félve megyünk Dubrovnikba. Az ellenfelünk nagyon jó csapat, jól igazolt, és bár az ősszel még nem ment neki annyira, a horvát kupa elődöntője kivételével aztán minden meccsen jól játszott, felfelé ível a formája. Odahaza nagyon erősek, nehéz ellenük emberelőnyt kiharcolni, ami nem véletlen: a keretből nyolc-tíz játékos olimpiai bajnok vagy világklasszis. Ettől függetlenül a győzelem a célunk.” Aminek esélyét növeli, hogy a horvátoknál Niksa Dobud nem játszhat eltiltás miatt. Persze így is különlegesen nagy lesz az egy négyzetméterre – és a párharcokban egymásra – eső klasszisok száma a Jug uszodájában.