Mint ismert, a várandós Katrine Lunde helyére nyáron szerződtetett Jelena Grubisic a múlt héten térdszalagszakadást szenvedett – írja az Nso.hu. Emiatt a kapusposzton csupán Herr Orsolya maradt az egyetlen bevethető felnőtt játékos. A klub nem vállalta a rizikót, hogy csupán egy kapussal vágjon neki a BL-szezon hajrájának.
„Ahogy korábban, úgy ezúttal is rögtön előre néztünk, és elindultunk, hogy a helyzetből kihozzuk a maximumot. A lehetőségeinket felmérve úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült az igazolásunk, hiszen Kari Aalvik Grimsbö személyében a világ élvonalába tartozó játékossal szerződtünk, méghozzá 2,5 évre. Kétszeres olimpiai bajnokként, világbajnokként és Európa-bajnokként nincs kétségünk, hogy Kari megállja majd helyét az ETO kapujában is. A legfőbb feladat most az, hogy a decemberi térdsérülését követő rehabilitációjából minél zökkenőmentesebben visszatérjen, és a csapatunk védőfalával minél gyorsabban összekovácsolódjon” – nyilatkozta Kelecsényi Ernő klubelnök.
Kari Aalvik Grimsbö a decemberi Európa-bajnokságon porcsérülést szenvedett a jobb térdében, már az első, Románia elleni mérkőzésen, így a további meccseket ki kellett hagynia. Műtét, majd két hónapos rehabilitáció várt rá, amely most ér véget. A Győr megkeresése után gyors döntést hozott, és a hét végén családjával már Győrbe költözik.
„Nagyon meglepődtem, egyben nagyon boldoggá is tett a megkeresés. Sokat jelent nekem, hiszen Győr egy régi tradíciókkal bíró klub, innen megkeresést kapni, idetartozni nagy megtiszteltetés. Jelenlegi dán klubomat, a barátokat, társaimat ilyen hirtelen itt hagyni nehéz, de ez egy olyan lehetőség számomra, amire nem tudok nemet mondani. Alig várom már, hogy Győrbe érkezzek, és megismerhessem a klubot, az embereket, a várost!" – fogalmazta meg az ETO új norvég kapusa.
Kari a jövő héten elkezdi a közös munkát az ETO-val, és a remények szerint a következő BL-mérkőzésen már pályára tud lépni.
Eddigi klubjai az Esjberg (dán), a Byaasen (norvég), az Orkdal (norvég) és a Börsa/Skaum (norvég) voltak.