Az előző év második felében csuklósérüléstől és vakbélműtéttől hátráltatott spanyol sztár 17 győzelem után kapott ki ismét cseh riválisától, akire a brit Andy Murray vár a négy között.
„Nem nehezítettem meg a dolgát, ilyen teljesítménnyel nem lehet Grand Slam-negyeddöntőt nyerni” – nyilatkozott önkritikusan a spanyol sztár. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy győzhettem volna ma, Tomas jobb volt nálam, ilyen a sport” – vélekedett a mallorcai salakkirály, aki a 2006-ban elbukott wimbledoni finálé óta először vesztett szettet 6:0-ra.
Berdych sorozatban 17 vereség után tudott felülkerekedni Nadalon, amellyel beállította a leghosszabb vereségszéria rekordját egy adott ellenféllel szemben. Korábban Vitas Gerulaitis kapott ki egyhuzamban 17-szer a legendás Björn Borgtól, és hasonlóképpen járt Tim Mayotte és Jimmy Connors is Ivan Lendllel szemben.
A nőknél a Roland Garros-címvédő Marija Sarapova mindössze öt játékot veszített a wimbledoni döntős kanadai Eugenie Bouchard-ral szemben. A 2008-as bajnok orosz játékos az elődöntőben honfitársával, Jekatyerina Makarovával találkozik, aki meglepetésre kiütötte a harmadik helyen kiemelt – és titkos esélyesként számon tartott – román Simona Halepet.