A 2013-ban és 2014-ben is BL-győztes Audi ETO szokásához híven százszázalékos teljesítménnyel zárta ősszel a legrangosabb klubkupában a csoportkört. Rajta kívül egyetlen alakulat volt képes erre: a Larvik, amely vasárnap a középdöntő nyitányán éppen Győrben vendégeskedik. Mostantól két hatosban folytatódik a küzdelem, és a 2. sorszámú csoport élén e két együttes áll, az előző körből hozott 8-8 ponttal. Mondhatnánk, hogy hazai pályán egyértelmű esélyes az ETO, de a két kismama, Katrine Lunde és Görbicz Anita, valamint a számos sérült, köztük a világbajnok brazil gólzsák, Eduarda Amorim és a Lunde helyére szerződtetett horvát válogatott kapus, Jelena Grubusic kiesése azért árnyalja az erőviszonyokat.
Bár sokan ezt hitték a múlt szerdai, Ferencváros elleni, rangadónak indult találkozó előtt is, amelyet aztán pillanatnyi megingás nélkül, 31–26-ra nyertek a hazaiak. Ambros Martín vezetőedző így minden okkal mondja: „Ennek a csapatnak nagyon nagy szíve van, a játékosok soha nem adják fel. Amikor a legnagyobb a baj, akkor adják ki magukból a legtöbbet, és ez fantasztikus!”
Heidi Löke, a világklasszis norvég beállós ugyanígy gondolja, a kontinentális szövetség, az EHF honlapjának nyilatkozva ekképp írta le a jelenlegi helyzetet és a közeljövő kilátásait, BL-reményeit: „Nem állítom, hogy nem érint minket a hiányzók hosszú sora, de ez még keményebb munkára ösztönöz bennünket, és a nehézségek az egységet is tovább szilárdítják. Valakitől azt hallottam, hogy a Győr meg van átkozva az elmúlt hónapok sérülései miatt, de ez a sport velejárója, el kell fogadni. Az öltözőben csupa eltökélt arcot látok magam körül, a csapat szerintem továbbra is esélyes a Final Fourba jutásra.”
Löke ezt tartja a vasárnapi riválisról, a Larvikról is, és úgy véli, előbb-utóbb úgyis találkozni kell a legerősebb vetélytársakkal, nincs ezzel semmi gond, dönt majd a napi forma. A norvég olimpiai bajnok beállós nem csupán az ellenfél soraiban üdvözölheti honfitársait, a Győr keretéhez csatlakozott – éppen Lunde helyére, a Ferencváros ellen brillírozott Herr Orsolya mellé – Kari Aalvik Grimsbo, aki ugyan a decemberi Eb-n elszenvedett sérüléséből lábadozik, de hamarosan csatasorba áll.
Heidi Löke őt is méltatja, majd csapatával teszi ugyanezt: „Kari kiváló kapus, az egyik legjobb a sportágban, öröm lesz vele újra egy csapatban játszani. Balszerencsés sérülést szenvedett az Eb első meccsén, de ami megtörtént, megtörtént, mindannyian arra vágyunk, hogy megmutassuk, milyen erősek vagyunk. Kitűnőek a játékosaink és nagyszerű az edzőnk, semmi okunk rá, hogy ne bízzunk magunkban.”