Az ex-győri átlövő Katarina Bulatovic, valamint Majda Mehmedovic, Biljana Pavicevic, a román Cristina Neagu és a szerb Dragana Cvijic 2016 nyaráig, míg a horvát kapus, Marta Zderic 2017 nyaráig állapodott meg a 2012-ben BL-győztes, tavaly Budapesten BL-finalista együttessel.
Amint az az európai szövetség honlapján olvasható: Bojana Popovic sportigazgató szerint azt akarták, hogy a BL középdöntőjének február elsejei rajtjáig a tárgyalások lezáruljanak, s a meghatározó emberek a tavasszal kizárólag a játékra összpontosítsanak.
A Buducsnoszt a középdöntőt az 1. csoport éléről kezdi, miután a maximális nyolc pontból hetet vitt magával a csoportkörből. A 2. csoportban a Győr és a norvég Larvik 8-8 ponttal rajtol, és éppen egymás ellen kezdenek február elsején a győri Audi Arénában.
A két hatos csoportból az első négy-négy helyezett jut a negyeddöntőbe. A négyes döntőnek május 9-én és 10-én a budapesti Papp László Budapest Sportaréna ad otthont.