Mindkét favorit a büntetőpárbajra fázott rá, igaz, senki sem kényszerítette őket a túlórázásra. Némi túlzással az Irak–Irán-mérkőzés a labdarúgás történetének egyik felejthetetlen összecsapására, az 1982-es világbajnokság NSZK–Franciaország-elődöntőre hajazott.
A két csapatot behelyettesítve a gólok ugyan nem ugyanabban a sorrendben estek, de a rendes játékidőt, majd a hosszabbítást követően szintén 1–1 és 3–3 volt az állás. (Irak a 116. percben szerzett 3–2-es vezetést, amire azonban a 119. percben Pouraliganji révén válaszoltak az emberhátrányban játszó irániak.) A tizenegyeseknél az első sorozatban mindkét csapat játékosa hibázott, az ezt követő hat sorozatban mindenki betalált, a nyolcadik párban dőlt el a párharc Irak javára. A háború sújtotta irakiak továbbjutása mindenképpen meglepetés a brazíliai vb-t megjárt Iránnal szemben.
S akkor mit mondjunk az arab emírségek sikeréről a négyszeres Ázsia-kupa-győztes, egyben címvédő Japán felett? Az esélytelenebb fél már a 7. percben vezetést szerzett, s bár Japán többet támadott, csak egyenlíteni tudott. A hosszabbításban nem született újabb találat, a büntetőknél aztán éppen a két legismertebb japán játékos, Honda Keiszuke és Kagava Sindzsi lába remegett meg. Ehhez foghatót is láttunk már eleget a futball históriájában.
S lám, az ausztrálok mégis jól kalkuláltak. A csoportkörben a dél-koreaiaktól elszenvedett vereség most már szinte előny, hiszen az elődöntőben egyértelműen a házigazda az esélyes az emírségekkel szemben.
Ázsia-kupa
Negyeddöntő: Irak–Irán 3–3, büntetőkkel 7–6; Egyesült Arab Emírségek–Japán 1–1, büntetőkkel 5–4.
Az elődöntőben: Koreai Köztársaság–Irak (hétfőn), Ausztrália–Egyesült Arab Emírségek (kedden).