A Jégembernek nagyon tetszik a munka Vettellel

Kimi Räikkönen, a Forma–1-es Ferrari finn pilótája szerint remekül tudnak együtt dolgozni csapattársával, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettellel.

TK
2015. 04. 17. 12:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jégembernek is nevezett 35 éves versenyző a Formula1.com-nak nyilatkozott erről a hétvégi Bahreini Nagydíjat megelőzően, s azt mondta, nincs szükségük arra, hogy közvetítőkön keresztül beszéljenek egymással a munkáról.

„Nagyon jó, hogy nyíltan tudunk egymással kommunikálni, ennek így kell lennie” – jelentett ki Räikkönen, s hozzátette, arra számít, hogy a szezon hátralévő részében még erősebbek lesznek, s egyre többször tudják majd megszorongatni a vb-címvédő Mercedes pilótáit, a tavalyi győztes brit Lewis Hamiltont, valamint a német Nico Rosberget.

Hamiltonnak három futam után 68 pontja van, mögötte Vettel a második 55 ponttal, Rosberg 51-gyel a harmadik, Räikkönen 24-gyel ötödik.

A Ferrari eddigi utolsó egyéni vb-címét 2007-ben megnyerő Räikkönennek az év végén lejár a szerződése a maranellóiaknál, akiknek a megállapodás értelmében lehetőségük van hosszabbítani vele. A finn versenyző szerint ez csak a csapaton múlik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.