Az egyik legjobb hokisunk lemarad a krakkói vb-ről

A ponterős játékos az utolsó edzésen térdszalagszakadást szenvedett.

TK
2015. 04. 17. 5:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tokaji, a Fehérvár AV19 38 esztendős hátvédje a felkészülési szakasz mindhárom összecsapását kénytelen volt kihagyni. Rich Chernomaz szövetségi kapitány betegsége ellenére pénteken elviszi Lengyelországba stábtagnak a hátvédet, akinek ez lett volna játékosként a huszadik vb-je. Tokaji 1995 óta egyetlenegy vb-ről hiányzott: 2005-ben a magyar bajnokság rájátszásában – az NHL-es szünet miatt a Ferencvárost erősítő – Rob Niedermayer úgy palánkra lökte, hogy súlyos vállsérülést szenvedett.

A szövetség csütörtök esti tájékoztatása szerint Tokaji mellett ott lesz a csapattal Hetényi Zoltán „vésztartalékként”, mert ő ugyan felgyógyult vírusos agyhártyagyulladásából, ám ebben a szezonban tíz percet leszámítva nem védett mérkőzésen.

Sérülés miatt kénytelen a krakkói vb-t kihagyni Sikorcin Ladislav is, Tokajihoz hasonlóan neki is a bokája fáj. A csütörtöki keretszűkítésen még Reiter Attila akadt fenn, így ő sem utazik.

A Slavia Prahában játszó Vas János majd egyből Krakkóba repül, s legrosszabb esetben is csak a japánok elleni vasárnapi nyitómeccset kell kihagynia.

Sorrendben Japán, Kazahsztán, Olaszország, Ukrajna és a házigazda Lengyelország lesz az ellenfél. Az első két helyezett feljut a 16-os világelitbe és jövőre Oroszországban szerepelhet, míg az utolsó kiesik a divízió I/B osztályba.

kapusok: Bálizs Bence (Miskolci Jegesmedvék), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)

 

hátvédek: Gőz Balázs, Tyler Metcalfe (Miskolc), Pozsgai Tamás (Dab.Docler), Kiss Dániel (Újpest), Orbán Attila, Szirányi Bence (mint Fehérvár), Vas Márton (Löwen Frankfurt)

 

csatárok: Frank Banham, Benk András, Erdély Csanád, Kovács Csaba, Kóger Dániel, Magosi Bálint, Andrew Sarauer, Vincze Péter (mind Fehérvár), Nagy Krisztián (Miskolc), Hári János (MODO), Sebők Balázs (Kaajanin Hokki), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (Slavia Praha)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.