Balkáni csata a budapesti Final Four elődöntőjében

A két elődöntőt május 9-én játsszák 14.15 és 16.45 órakor, a helyosztókra másnap kerül sor.

TK
2015. 04. 14. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két elődöntőt május 9-én játsszák 14.15 és 16.45 órakor, a helyosztókra másnap kerül sor. A harmadik helyért 14.30-kor játszanak, a döntő 17 órakor kezdődik.

A keddi, budapesti sorsoláson két olyan csapat volt érdekelt, amely 2014-ben is fellépett a Papp László Budapest Sportarénában: éppen a két délszláv együttes.

Az egész mezőnyben egyetlen százszázalékos együttes van, a Larvik, míg a Buducsnoszt szintén veretlen. A Dinamo 15 év elteltével tért vissza a legrangosabb kupában a négy közé.

Csak Katarina Bulatovics (Buducsnoszt) lehet az a játékos, aki tavaly és az idén is magasba emelheti a trófeát, az átlövő 2014-ben még a Győrrel nyert. A montenegrói Bulatovics amúgy háromszoros bajnok, a dán Slagelsével (2007), jelenlegi klubjával, a Podgoricával (2012) és a Győrrel (2014) diadalmaskodott. A mezőnyben rajta kívül már csak Anja Althaus többszörös BL-győztes: a német játékos a dán Viborggal 2009-ben és 2010-ben is nyert.

A Final Fourba jutott csapatok közül csak a Larvik (2011) és a Buducsnoszt (2012) nyert már korábban, a Vardar és a Dinamo még nem.

A Larvik és a Dinamo elkerülték egymást a szezon során, a Vardar és a Buducsnoszt viszont a csoportmeccseken találkozott, ahol a Podgorica először győzött 23–17-re, majd 24–24-es döntetlen született a szkopjei visszavágón.

Az EHF Kupában és a KEK-ben azt sorsolták ki Bécsben, hogy mely csapatok kezdjenek otthon a döntőben. Az előbbi kupában az Érdet búcsúztató orosz Rosztov Don a dán Tvis Holstebro vendége lesz az első felvonáson, majd a visszavágó lesz Rosztovban. A KEK-ben pedig az FTC-Rail Cargo Hungariát kiejtő dán Midtjylland a francia Fleury Loiret otthonában játszik először, és Dániában lesz a második felvonás.

Az első mérkőzéseket május 2-án vagy 3-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Női BL, Final Four (Papp László Budapest Sportaréna):
elődöntő (május 9.)
Larvik (norvég) – Dinamo Szinara (orosz)
Vardar Szkopje (macedón) – Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)

helyosztók (május 10.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.