Elgázolták és cserbenhagyták olimpikonunkat

Csütörtök délután a 10-es úton edzés közben sodorták el nagy sebességgel mountainbike-versenyzőnket.

TK
2015. 04. 17. 6:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Most tartok haza a Sportkórházból, röntgen- és egyéb vizsgálatok után, elvileg nincs törve a vállam, de nagyon fáj, és az egész jobb oldalam le van zúzva. Apa jött értem, ő hozott be. A legdurvább az egészben, hogy a balesetet okozó sofőr kiszállt, miután a mellette ülő gyereke üvölteni kezdett, de azt mondta: „ja, látom, jól vagy”, majd továbbhajtott. Sajnos a rendszámot nem néztem meg, mert olyan sokkos állapotban voltam és annyira fájt a fejem meg a vállam. A sisak mentette meg az életem, alatta is be van vérezve Nagyon nagy szerencsém volt, mert 50-nel sodort el Piliscsabán, ahogy beérkezünk lefelé a dombon a faluba. Megelőzött, majd lesatuzott, de valószínű rossz volt az alváz, mert teljesen jobbra húzott az autó és elsodort, én meg előre szaltóztam. Az volt a szerencsém, hogy a régi dzsúdóedzéseknek hála ösztönösen estem, és így sokat mentettem. A kerékpárom is megsérült természetesen, de az nem érdekel. A legszebb, hogy miközben a 10-es út szélen ültem és ordítottam a fájdalomtól, senki sem állt meg és továbbindult a forgalom Eszébe sem jutott senkinek megállni. Amikor meg felálltam, még egy rendőr is továbbment, de annyira sírtam, hogy már megállítani sem tudtam. Elég kemény. Igazából iszonyú nagy szerencsém van, arra gondoltam, hogy meg is halhattam volna, és nagyon nagy mázlim volt” – nyilatkozott feldúlva a portálnak a sportolónő.

Benkó Barbara saját Facebook-oldalán édesapjának és a Sportkórháznak köszönte meg a szállítást, a gyors ügyintézést és a szakszerű ellátást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.