Elhunyt Ambrus Tamás

A Ferencvárosi Torna Club örökös bajnok vízilabdázója hosszan tartó betegség után hunyt el.

VZ
2015. 04. 16. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zöld-fehér klub honlapján olvasható csütörtöki megemlékezés szerint Ambrus Tamás 1964. június 27-én született Budapesten, s 11 évesen kezdett vízilabdázni. Tizenhat évesen debütált az élvonalban, édesapja, Ambrus Miklós olimpiai bajnok után ő is kapusposzton szerepelt. Pályafutása első húsz évében a Ferencvárosban védett, összesen 306 mérkőzésen játszott a csapatban. Az FTC-vel 1988-ban és 1990-ben bajnokságot nyert, 61-szer hívták be a válogatottba, a nemzeti csapattal részt vett az 1986-os madridi világbajnokságon, és az 1985-ös szófiai Európa-bajnokságon.

1990-ben külföldre szerződött, az RN Florentia játékosa volt, 1993-tól a BVSC-ben folytatta pályafutását, ahol két bajnoki címet nyert.

Aktív pályafutását követően 1998-ban és 1999-ben a BVSC másodedzőjeként bajnokságot nyert a csapattal. 2000-től négy éven keresztül tevékenykedett edzőként Firenzében, majd hazatért és hat évig dolgozott a PVSK-nál vezetőedzőként. 2010-ben visszatért nevelőegyütteséhez, három évig volt az FTC vezetőedzője, majd haláláig a klub vízilabda-szakosztályának vezetője.

Az egyesület honlapja szerint tavaly agyi limfómát diagnosztizáltak nála, s hosszan tartó betegséget követően csütörtökön hunyt el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.