Elhunyt Gulácsy Mária

Olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok vívónőnket gyászoljuk.

FT
2015. 04. 13. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gulácsy Mária az ukrajnai Beregszászon született 1941. április 27-én. Tizenkét esztendősen kezdett el vívni a Vasasban, majd tizenegy évig a Bp. Honvédot erősítette. Mexikóban Bóbis Ildikóval, Marosi Paulával, Rejtő Ildikóval és Sákovicsné Dömölky Lídiával állhatott fel a dobogó második fokára.Szintén csapatban kétszer ünnepelhetett világbajnoki címet, 1962-ben Buenos Airesben, 1967-ben Montrealban ért fel a csúcsra.

„Hatalmas tehetséggel volt megáldva, emellett szorgalma, céltudatossága is kiemelte a mezőnyből. Hatalmas élmény volt vele egy csapatban vívni” – mondta a Mob.hu-nak Sákovicsné Dömölky Lídia, aki Mexikóvárosban és Montrealban is csapattársa volt Gulácsy Máriának. „Ugyanakkor nemcsak mint sportolóra, hanem mint emberre is felnéztünk. Gyerekkora óta ismertem, kezdetben az edzőnk, Somos Béla is közös volt. Rengeteget találkoztunk, és azóta is rendszeresen összejártunk, nagyon jól kijöttünk egymással – hiányozni fog!”

Bóbis Ildikó szerint az életszemlélete ugyancsak példaként szolgálhat mindnyájunknak: „Világéletében áradt belőle a vidámság, a jókedv, még akkor is, amikor valami rossz történt vele vagy betegség kínozta. Van három szép gyermeke, unokái, mindenki rajongott érte. Sok ilyen emberre lenne szükség a magyar sportban” – emlékezett meg egykori csapattársáról a MOB honlapjának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.