Hamilton indulhat az élről vasárnap

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma–1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

MNO
2015. 04. 18. 17:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 30 éves versenyzőnek ez pályafutása 42., idén pedig negyedik pole pozíciója, azaz a szezon eddigi négy állomásán mindannyiszor ő volt a leggyorsabb a kvalifikáción. A brit pilóta karrierje során először nyert időmérőt Bahreinben.

Hamilton mellől a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája kezdheti meg a GP-t, a harmadik helyről pedig Nico Rosberg, Hamilton csapattársa startolhat majd.

A negyedik rajtkockába Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője ért oda, a harmadik sorból pedig a két Williams – a volánoknál a finn Valtteri Bottasszal és a brazil Felipe Massával – indulhat.

A Honda-motoros McLaren az idény során először jutott túl az időmérő első szakaszán, mégpedig a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso révén, aki végül 14. lett. Csapattársa, a brit Jenson Button nem tudott mért kört teljesíteni, mert az autója az első percekben műszaki hiba miatt megállt.

Az 57 körös futam vasárnap 17 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend (az Espnf1.com alapján):

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
2. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
3. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Felipe Massa (brazil, Williams)
4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
5. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
6. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
7. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
8. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
9. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
Will Stevens (brit, Manor Marussia)
10. sor:
Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)
Jenson Button (brit, McLaren)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.