Hamilton rajtol a pole-pozícióból

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma–1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az első helyről.

2015. 04. 11. 8:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 30 éves versenyzőnek ez pályafutása 41., idei harmadik időmérős sikere, azaz ebben az évben mindhárom eddigi viadal kvalifikációját ő nyerte.

Hamilton mellől csapattársa, a német Nico Rosberg kezdi majd a versenyt, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája szerezte meg.

A Williams két versenyzője, a brazil Felipe Massa és a finn Valtteri Bottas a negyedik és az ötödik pozícióból vág neki a viadalnak, míg a finn Kimi Räikkönen, a Ferrari másik pilótája a hatodik helyről startol majd.

Ismét jól teljesítettek a tavaly és az idei év elején még komoly pénzügyi gondokkal küzdő Sauber versenyzői: a brazil Felipe Nasr és a svéd Marcus Ericsson a 9-10. helyen zárta az időmérőt, így mindketten jó eséllyel szállhatnak harcba a világbajnoki pontokért.

Az 56 körös futam vasárnap – magyar idő szerint – 8 órakor rajtol el.

A rajtsorrend (az espnf1.com alapján):

1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes), Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari), Felipe Massa (brazil, Williams)
3. sor: Valtteri Bottas (finn, Williams), Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
4. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull), Romain Grosjean (francia, Lotus)
5. sor: Felipe Nasr (brazil, Sauber), Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
6. sor: Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus), Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
7. sor: Max Verstappen (holland, Toro Rosso), Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
8. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India), Nico Hülkenberg (német, Force India)
9. sor: Jenson Button (brit, McLaren), Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
10. sor: Will Stevens (brit, Manor), Roberto Merhi (spanyol, Manor).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.