Ilyen sem volt még: kosárlabda-vb Magyarországon!

Óriási látványosság lesz.

Ch. G. A.
2015. 04. 28. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Becsky István, a vb szervezőbizottságának elnöke a keddi budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: az utcai kosárlabda háromfős változatának tornáján mind a nőknél, mind a férfiaknál 24-24 ország képviselteti magát. A tornát a debreceni Nagytemplom előtti területen bonyolítják le. A játék egy fél kosárlabdapályán zajlik majd, 12 másodperces támadóidővel. A játékosok hárompontos dobó- és zsákolóversenyben is összemérik képességeiket, a közönséget pedig látványos kiegészítő programokkal és gasztrofesztivállal igyekeznek szórakoztatni.

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke hangsúlyozta, a 3x3-as kosárlabda ma már elemi része a sportágnak, s elsősorban azért fontos, mert a gyerekekkel leginkább ezen keresztül tudják megszerettetni a játékot. Hangsúlyozta, hogy hasonló szintű eseményre eddig még nem került sor Magyarországon. Hozzátette: a tavalyi ifjúsági olimpián negyedik helyen végzett lánycsapatot az első nyolcba, az ugyanott 12. helyezett fiúkat a 12-16. helyre várja.

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára kiemelte: a nemzetközi szövetség (FIBA) azt szeretné, hogy 2020-tól az olimpián is szerepeljen a sportágnak ez a változata, ami jó lehetőséget ad a részvételre azoknak a kisebb országoknak, amelyek 12, világszinten kiváló játékost nem tudnak kiállítani, hármat vagy négyet viszont igen.
Máriás György főszervező elmondta, hogy a debreceni vb-n résztvevő U18-as magyar válogatott játékosok a Decathlon B33 – ez a 3-3 elleni utcai kosárlabda versenyváltozata – 2015 Tour versenyein keresztül készülnek fel a nemzetközi megméretésre. A B33-as sorozat április 22-én az egyetemi és főiskolai bajnokság első fordulójával már elindult, a következő állomás május 9-én Kecskemét lesz. A Tour június 6-án és 7-én – tehát a vb idején – Debrecenben folytatódik, majd a döntőt június 20-án, Győrben rendezik.

A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy május 16. és szeptember 27. között idén immár 23. alkalommal rendezik meg az OTP Junior – adidas Streetball Challenge-et. Kucsera József társfőszervező elmondta, hogy ez idő alatt összesen 10 helyszínen várják az utcai kosárlabda szerelmeseit. A záróesemény a budapesti Műjégpályán sorra kerülő Streetball Challenge Final, Főgáz Budapest Open lesz, ekkor tartják meg a kosárlabdázás napját is. Kucsera kiemelte, hogy az első, kőbányai streetballversenyre szerdától már nevezhetnek a csapatok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.