Két meccs, két győzelem – magyar sikerek a BL-ben

Az Eger hazai medencében öttel, míg a Szolnok Belgrádban hattal nyert aktuális ellenfele ellen a Bajnokok Ligájában.

TK
2015. 04. 08. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BL-főtábla A csoportjában a szerdai játéknap előtt második – tehát továbbjutó helyen álló – hevesiek nyertek ugyan 7-3-ra a Brescia vendégeként, ezzel együtt nehéz mérkőzésnek néztek elébe a szerdai visszavágón.

A félelmeket azonban nem igazolta vissza az összecsapás, amelyen Erdélyi Balázs duplájával hamar 2-0-s vezetésre tett szert a magyar bajnokcsapat. Olasz szépítést követően Szivós Márton alakította 3-1-re, majd Hosnyánszky Norbert 4-2-re az állást. A nagyszünet előtt meglett a háromgólos előny is, miután a fiatal védő, Angyal Dániel emberelőnyös akció végén bevette a Brescia kapuját (5-2).

Az 5-3-as egri vezetésről folytatódó mérkőzés harmadik negyedében ráijesztettek a magyar együttesre és híveire az olaszok, 5-4-re felzárkóztak, ám ezzel el is lőtték a puskaporukat. Előbb a délszláv légiós, Boris Vapenski, majd Lőrincz Bálint lőtt gólt (7-4), megtörve a Brescia ellenállását.

A vendégek amúgy is törékeny reményeinek a negyedik negyed elején végképp véget vetett Hosnyánszky, aki 8-4-re módosította az eredményt. A triplázó Erdélyi és a szerb Milos Cuk találatára az utolsó pillanatokban büntetőből jött válasz, de így is fölényesen győzött az Eger (10-5). A győzelemmel jó esélye maradt a magyar együttesnek a továbblépésre, azaz a Bajnokok Ligája hatos döntőjébe jutásra.

Az Eger legközelebb április 18-án vív BL-meccset, akkor a biztos csoportelső olasz Pro Recco vendége lesz.

Eredmény, BL, főtábla, A csoport, 8. játéknap:
ZF-Eger – Brescia (olasz) 10-5 (3-2, 2-1, 2-1, 3-1)
az Eger góldobói: Erdélyi 3, Hosnyánszky 2, Szivós, Angyal, Vapenski, Lőrincz, Cuk 1-1

A Szolnok roppant gyengén kezdett: olyannyira, hogy a hatástalan támadójáték és a rossz védekezés következményeként három akciógóllal, majd sikeres büntetővel gyorsan elhúzott a szerb csapat (4-0). Bő két perc volt hátra az első negyedből, amikor Varga Dániel szépített, majd a magyarok egyik szerb légiósa, Zivko Gocic lőtt gólt (4-2).

A második nyolc percet Vámos Márton távoli bombagólja vezette be, majd a másik balkezes, Madaras Norbert egyenlített (4-4). A szintén szerb Milan Aleksic góljával a játékrész közepén már a Szolnoknál volt az előny, de gyors volt a felelet (5-5). Varga Dénes lökete, majd Vámos pattintása is célba ért, így kétgólos magyar előnynél következhetett a nagyszünet (5-7).

A folytatást Varga Dénes második és harmadik találata jelentette, majd Madaras pontos lövésével már 10-6-ra vezetett a Szolnok. A harmadik negyed végén még szépítettek a hazaiak (7-10), de a magyar csapat ekkor már érzékelhetően nyeregben volt.

Nem is hozott érdemi változást a befejező negyed. Varga Dénes negyedszer is betalált (7-11), aztán a Szolnok harmadik szerb légiósa, Stefan Mitrovic juttatta parádés mozdulatsorral kapuba a labdát (7-12), majd Varga Dénes volt ötödször is eredményes. Összességében roppant magabiztosan nyert 13-7-re a Szolnok, amely legközelebb április 18-án hazai medencében száll vízbe a német Spandau 04 ellen.

Eredmény, BL, főtábla, B csoport, 8. játéknap:
Partizan Beograd (szerb) – Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 7-13 (4-2, 1-5, 2-3, 0-3)
a Szolnok góldobói: Varga Dénes 5, Madaras, Vámos 2-2, Varga Dániel, Gocic, Aleksic, Mitrovic 1-1

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.