A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója a szövetségekkel folytatott megbeszélésen elmondta, 201 magyar sportolóért szoríthatunk az azeri fővárosban, mert bár Márton Anna vívó is kvalifikált, az Európa-bajnokság miatt nem tudja vállalni a szereplést. Fábián László hozzátette, a magyar sportolók nem egy időben utaznak majd ki a helyszínre: valamennyien a saját versenyük előtt két-három nappal repülnek ki Bakuba – isztambuli átszállással –, majd a szereplésüket követő nap veszik az irányt Budapest felé.
A sportvezető hangsúlyozta, az Európai Játékokat övező kiemelt figyelmet jelzi, hogy Kövér László házelnök, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Simicskó István sportért felelős államtitkár is a lelátón szurkol majd a mieinknek.
A sportigazgató az előkészületek kapcsán kiemelte, Bakuban minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalon rendezze meg az első Európai Játékokat – nyitóképünkön az impozáns Kristálycsarnok –, és biztosra veszi, hogy a magyar csapat tagjai kellemes élményekkel fognak gazdagodni.
A szövetségek képviselőinek Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője tartott eligazítást a bakui szervezők WADA-kódexen alapuló doppingellenes szabályzatáról.
A június 12. és 28. között rendezendő „miniolimpián” mintegy 6000 sportoló vesz majd részt, 20 sportág 253 versenyszámában mérik össze tudásukat Bakuban. A multisportesemény rangját emeli, hogy tizenkét sportág küzdelmei (az asztalitenisz, a cselgáncs, a kerékpár, az íjászat, a taekwondo, a sportlövészet, az úszás és a triatlon magyar érdekeltséggel) a riói kvalifikációba is beleszámítanak.

Tanulás kamaszoknak: 5 zseniális trükk, amitől maguktól fognak leülni tanulni