A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ugyanis besorolta azon versenyek körébe, amelyeken szintet lehet teljesíteni a jövő évi Rio de Janeiró-i olimpiára, valamint az idei pekingi világbajnokságra. S így élénk a határon túliak érdeklődése is a nyílt ob-re; a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján Tóth Sándor, a rendező Békéscsabai AC ügyvezetője svájci, szlovák és román gyaloglók nevezéséről is beszámolt. A 85 fős mezőnyben természetesen ott lesznek a hazai legjobbak is, köztük a már egyaránt olimpiai szinttel rendelkező Helebrandt Máté, Srp Miklós és Madarász Viktória (nyitóképünkön). Az 1000 méteres körpályán 16 órakor indul a verseny. A nap során az U23 korúak is bajnoki érmekért gyalogolnak az aszfalton. Erős mezőny várható a 21. alkalommal sorra kerülő Csaba Center 6 km-es futóversenyen is – négy kenyai futó is indul –; továbbá a rendezvényt családi, iskolai és céges váltók, valamint változatos szabadidős programok teszik még kellemesebb sportdélutánná.

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”