A kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy ez lesz a legnagyobb sportesemény, amelyet az ország valaha rendezett, sőt a látogatók száma alapján kiderülhet, hogy minden tekintetben a legnagyobb esemény, amelyet valaha rendezett Magyarország. A vb ügye tehát túlmutat a sporton, ezért is van az, hogy függetlenül attól, hogy „valaki úszik-e vagy sem, kedveli-e a sportolókat és a sportot vagy sem, támogatja-e a kormányt abban az elkötelezett sportpolitikában, amit folytatunk, vagy sem”, az egész ország a rendezvény mögött áll – vélekedett.
Hozzátette: a vb valójában egy teljesítménypróba, hogy „képesek vagyunk-e arra, amire rajtunk kívül senki más nem mert vállalkozni”. Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyarokban van büszkeség, és szívesen bizonyítanak a világnak. A miniszterelnök köszönetet mondott a fővárosnak és minden parlamenti képviselőnek a támogatásért. Hozzátette: abban bízik, hogy 2017-ben egy sikeres világbajnokság után jó lelkiismerettel és büszkén adhatják át a vb zászlaját a következő rendező országnak.
A kormányfő a megállapodás aláírása után Thomas Bach NOB-elnökkel találkozik az Olimpiai Múzeumban. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az elmúlt négy-öt évben már nemcsak az jellemző, hogy a 15-20 milliós nagyvárosok minősülnek alkalmasnak olimpia megrendezésére, hanem a NOB – az Agenda 2020 reformcsomaggal – lehetővé teszi a Budapesthez hasonló városoknak is, hogy ötkarikás játékoknak adjanak otthont. Dolgoznak az előkészületeken, és ha szükséges, a kormány is odaáll az olimpia ügye mögé, de ez a sporttársadalom ügye – magyarázta.
Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnöke háláját fejezte ki Orbán Viktornak és Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszó Szövetség elnökének, a vb szervezőbizottságának elnökének, a FINA alelnökének azért, hogy néhány hónappal ezelőtt azonnal megoldást ajánlottak egy nehéz helyzetben, amikor visszalépett a 2017-es vb rendezését eredetileg vállaló Mexikó. Magyarország vállalta, hogy két év múlva megrendezi a vb-t, holott arra általában négy éve van egy országnak – emlékeztetett.














