Risztov pszichológust keres mentális problémáira

Kovács Ritával keményen készül.

Ch. G. A.
2015. 04. 17. 13:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi „ezüstös” berlini Európa-bajnoksága óta nem indult nyílt vízi versenyen Risztov Éva, aki két hét múlva a mexikói, majd a júniusi balatonfüredi világkupaversenyeken elért eredményeivel szeretné bebiztosítani részvételét a kazanyi világbajnokságon. Ahonnan egyenes út vezethet Rióba, az olimpiára, feltéve, hogy sikerül beverekednie magát az első tíz helyezett közé.

„A Kazany–Rio–Budapest, világbajnokságtól világbajnokságig kijelölt útvonalamat szeretném a lehető legtöbb sikerrel végigjárni, és ezért nagyon keményen meg is dolgozunk Kovács Ritával, az edzőmmel. Beszédes adatokkal nem szolgálhatok, mert a tét annál sokkal nagyobb, minthogy szánt szándékkal megkönnyítsem az ellenfelek dolgát. Annak pedig bizonyára nincs hírértéke, hogy a hetekre, sőt napokra lebontott feladattervünk megvalósításának eredményeiből csupa jó dologra következtethetünk. Ki is mondható: a jó elképzelések jó kivitelezésére” – hangoztatta a Telekom Sporthír Szolgálat riporterének, Szalay Péternek nyilatkozó olimpiai bajnok.

Éva nem titkolja, hogy az elmúlt hónapok távolról sem voltak problémamentesek, de a kisebb-nagyobb napi gondokkal sikerrel küzdöttek meg.

„Szakmai titok, hogy milyen újításokat vezettünk be, azt viszont elmondhatom, hogy Rita sikerrel vett rá a munka mennyiségének nem csekély mértékű növelésére. Előnyükre változtak a dolgok körülöttem.”

Nem igazán foglalkozik azzal, hogy a hazai és a külföldi versenyzőtársai miként edzenek, hol vannak és hová tartanak, így elmondása szerint azzal is csak a május 2-ai cozumeli világkupaversenyen fog szembesülni, hogy a FINA versenysorozatának mexikói állomásán rajta kívül ki más képviseli még a magyar színeket.

„Nekem az a legfontosabb, hogy az idei első nyílt vízi 10 kilométeres versenyemen jó visszajelzéseket kapjak és sikerüljön tisztességgel helyt állnom. Örömmel fogom üdvözölni a magyar lányokat, aztán következhet a
harc.”

Dacára annak, hogy Risztov Éva szintjén a hosszútávúszókat jól összedolgozó szakemberek kisebb csapata veszi körül, a londoni aranyérmes azt állítja, hogy az ő esetében ez nem így van.

„Mielőbb szükségem volna például egy, a mentális felkészülésemet segítő pszichológusra. Ezt az alkalmat megragadva álláshirdetést is adnék fel, Jó pszichológust keresek olimpiai bajnok mellé jeligére” – mondta nem tréfálva a Londonban megérdemelten hősként emlegetett hosszútávúszó nő. Annyit azért még hozzá tett, hogy a kazanyi világbajnokságon elért eredménye nem kis mértékben befolyásolhatja a hangulatát az augusztus 30-án esedékes 30. születésnapján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.