Robban a Fradi női kézicsapata

Keretéből sokan eligazolnak, Vérten Orsolya visszavonul a szezon végén, és számos új játékos érkezik majd.

MNO
2015. 04. 24. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zöld-fehér egyesület pénteki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Vérten a klubnál marad, s edzőként dolgozik majd az utánpótlásnál.

„Fiatal játékosaink közül Kocsis Ágnes, Tóth Melinda és Ferenczi Annamária is más csapatokban bontogathata tovább szárnyait. A felnőttek közül Rédei-Soós Viktória, valamint Tomori Zsuzsanna köszön el a Ferencvárostól és folytatja másutt pályafutását” – mondta a Fradi.hu tudósítása szerint Jeney Zsolt Ákos, a szakosztály elnöke, hozzátéve: az új keret kialakításánál arra törekedtek, hogy a csapat magja együtt maradjon, így Szamoránsky Piroska és Nerea Pena a következő szezonban is az FTC-t erősíti.

Elhangzott, hogy a csapatkapitány Szucsánszki Zita esete speciális volt, mert tavaly, amikor 1 plusz 3 éves szerződést kötöttek vele, akkor saját kérésére a 2015–2016-os szezon kimaradt a megállapodásból, ám az irányító most vállalta a következő idényt is.

A szakosztály vezetője a jövőt illető tervekkel kapcsolatban azt emelte ki, hogy változatlanul a Bajnokok Ligája-részvétel, s azon belül is a minél jobb szereplés az elsődleges cél, valamint az, hogy továbbra is az FTC adja a legtöbb játékost a magyar válogatottnak.

Elhangzott, hogy mentálisan erős, kiemelkedően motivált és hatalmas küzdőszellemmel bíró együttes felépítése a cél, ezen szempontok figyelembevételével igazolta a klub Schatzl Nadine-t, Szekeres Klárát és Hornyák Dórát, s visszatér kölcsönből Szekerczés Luca. Komoly erősítést jelenthet majd, hogy a mostani kiírásban gyermeke születése miatt nem szerepelt Zácsik Szandra visszatér.

A csapat vezetőedzője, Elek Gábor szerint a következő szezonban a bajnokságban és a Magyar Kupában is helyt kell tudniuk állni ezzel a kerettel.

„A mostani szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében elvéreztünk és a következő évben is nagyon komoly csapatok lesznek majd az ellenfelek” – mondta. Úgy vélte, hogy amennyiben selejtezőt kell játszania csapatának, jó esély lesz a BL-be kerülésre, legfőképpen akkor, ha házigazdája lehet a kvalifikációs tornának.

„Mi azt vállaltuk, hogy tavasszal is részt veszünk a nemzetközi kupákban, és az itthoni versenyrendszerekben az első két hely valamelyikét megszerezzük” – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.