Ukrajna is kipipálva: egy lépésre az A csoporttól

Ha tegnap azt írtuk, hogy bekopogtattunk a kapuján, akkor ma úgy kell fogalmaznunk: már csak egy lépés választ el minket az A csoporttól.

2015. 04. 23. 17:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nekiugrottak a mieink az ukránoknak, az első húsz percben beszorították őket, tizenötször ütötték a korongot a kapujukra, ám egyik lövésből sem lett gól, s ahogy ez lenni szokott, az ukránok szereztek vezetést. A 26. percben Blagij lövésébe Metcalfe tette bele az ütőjét szerencsétlenül, Rajna Miklós tehetetlen volt.

Ezután Metcalfe és Sarauer is a kapuvasat találta telibe, a pechsorozatot Vas Márton korongeladása tetőzte be, aminek végén az ukránok újra betaláltak. A 35. perben tehát 2-0-s hátrányba kerültek a mieink, onnan kellett fordítani. Fontos volt, hogy még a második harmadban jött a szépítés, Gőz lövésébe Banham tette bele a botját, a lecsorgó korongot Sarauer tessékelte a hálóba.

A záróharmadban sokáig semmi lényeges nem történt, az utolsó tíz percbe ellenben egy meccsre való esemény sűrűsödött. Az 52. percben Kóger egyenlített közeli, pontos lövéssel. Öt perc múlva Sarauer szinte lemásolta korábbi alakítását, ám közben elmozdult a kapu: videózás. A bíró középre mutatott: 3-2 ide!

Ugyanabban a percben emberhátrányba kerültünk, ukrán bomba, amelybe az egyik ellenfél játékos belenyúlt, s a hálóban kötött ki a korong. Igen ám, de a magas bot lehetősége miatt ismét videózás következett. A játékvezető újfent nekünk kedvezett, ezúttal – egyébként jogosan – nem adta meg a találatot. Az 58. percben Sofron találata eldöntötte a meccset, 4-2-re nyertünk.

Mivel a csütörtöki első meccsen az olaszok 3-2-re kikaptak Japántól, kiderült, hogy ők már nem foghatnak be minket. Este a kazahok legyőzték a lengyeleket, így a szombati magyar–lengyel mérkőzés döntőnek illik be.

A magyar válogatott története során hatodszor játszik az utolsó fordulóban az A csoportos feljutásért. Eddig csak egyszer vette sikerrel az akadályt. Itt az idő javítani a statisztikán.

Divízió I/A-s világbajnokság, 4. forduló:
Magyarország–Ukrajna 4-2
Japán–Olaszország 3-2
Kazahsztán–Lengyelország 3-2.

Az állás: 1. Kazahsztán 12 pont (és már biztosan első, azaz feljutott), 2. Magyarország 9, 3. Lengyelország 6, 4. Olaszország 5, 5. Japán 3, 6. Ukrajna 1.

A szombati utolsó forduló párosítása:
Ukrajna–Japán 13,00
Kazahsztán–Olaszország 16.30
Lengyelország–Magyarország 20.00

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.