Fehérvárra világbajnokok érkeznek júliusban

Idén is parádés mezőny jön össze a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon.

2015. 05. 29. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mi sem jelzi jobban az idén ötödik alkalommal megrendezendő nagydíj rangját, mint hogy a világsztárok visszatérnek a 2011-ben a Puskás Ferenc Stadionban debütált, tavaly pedig Székesfehérvárra költözött viadalra. Veronica Campbell-Brownt, Christian Taylort, Jason Richardsont és Gerd Kantert már régi ismerősként köszönhetik a nézők. Ők bármely Gyémántliga-versenyen szívesen látott vendégek, hiszen mind a négyen a legszűkebb világelithez tartoznak.

Az amerikai Christian Taylor (nyitóképünkön) a jelenkor egyik legjobb hármasugrója, s idén szenzációsan kezdte az évet. Dohában május 15-én 18,04 méterig repült – ez minden idők negyedik legjobb eredménye holtversenyben a francia Teddy Tamgho 2013-ban Moszkvában vb-aranyat érő produkciójával. Taylor balszerencséje, hogy a kubai Pedro Pablo Pichardo két centivel nála is nagyobbat ugrott Dohában, de vigasztalhatja, hogy ez volt a sporttörténelem első hármasugró-versenye, ahol ketten is 18 méternél jobb eredményt értek el. A 24 éves Taylor fiatal kora ellenére már egy olimpiai (2012) és egy világbajnoki (2011) arany birtokosa. A Gyulai István Memorialon törzsvendégnek számít: 2011-ben és 2012-ben győzött, 2013-ban harmadik volt. (Lábjegyzetként jegyezzük meg, hogy a még csak 21 éves kubai Pichardo csütörtökön Havannában 18,08-ig jutott. Ennél csak a brit Jonathan Edwards 1995-ös, 18,29-os világcsúcsa, valamint az amerikai Kenny Harrison 1996-os, 18,09-os eredménye a jobb. Előbbi a göteborgi vb-n, utóbbi az atlantai olimpián született.)

Ez Christian Taylor hatalmas dohai ugrása:

A szintén amerikai Jason Richardson 2012 és 2013 után harmadszor állt rajthoz a Gyulai-emlékversenyen, ahol három éve 110 méter gáton 13,15 másodperces sikerével a legjobb teljesítményt nyújtó atlétának járó Spiriev Bojidar-trófeát is kiérdemelte. A gátfutás az elmúlt években „magyar szám” lett, köszönhetően Kiss Dániel és Baji Balázs sikereinek, így Székesfehérváron is megkülönböztetett figyelemre számíthat. A világbajnok és olimpiai második Richardson áprilisban már 13,24 másodpercet futott Gainsville-ben, hasonló idő első helyet érhet a Bregyó-közben is, egyben nagy küzdelemre késztetheti ismét Baji Balázst.

Az észt Gerd Kanter minden idők harmadik legjobb diszkoszvető eredményét (73,38 méter) mondhatja magáénak, az örökranglista első öt dobásából három az övé. A 2007-es világbajnokságon és a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon sem talált legyőzőre. A 36 éves nehézatléta eddig nyolc érmet gyűjtött olimpián, világ- és Európa-bajnokságon. Idén Kővágó Zoltánnal vívhat nagy csatát, a Gyulai István Memorialon kétszer első, olimpiai ezüstérmes magyar diszkoszvető tavaly legyőzte Kantert. Kővágó jó formáját jelzi, hogy április 25-én 65,64 méterrel csaknem megdobta a riói olimpiai indulási szintet, ami Fehérváron könnyen sikerülhet.

Fotó: Europress/AFP

A jamaikai Veronica Campbell-Brown az első Gyulai István Memorialon 22,26 másodperccel nyerte a 200 métert. A Sprinterkirálynő elnevezésre három olimpiai aranyérmével és két világbajnoki címével szolgált rá. Mellesleg egy igencsak zártkörű klubnak is a tagja: azon nyolc atléta egyike, akik ifjúsági, junior- és felnőtt-világbajnokságon is győztek. A Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban ezúttal 100 méteren áll rajthoz, ezen a távon 10,76 másodperc a legjobbja, aminél a világon csak heten tudtak gyorsabbat. Idén áprilisban 11,04-et futott Rióban.

A négyesfogat mellett említsük meg – ami már korábban nyilvánosságra került –, hogy „természetesen” a férfi-kalapácsvetésben indul olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián, női súlylökésben pedig az újdonsült fedettpályás-Eb-győztes Márton Anita; vagyis a dobókörben kifejezetten jók az esélyeink.





Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.