Füredre jönnek a föld legkeményebb futói

Szerda délben rajtol a hatnapos World Trophy ultramaratoni futóverseny, öt kontinens 22 országából érkeznek versenyzők.

2015. 05. 05. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervező Egyesület a Magyar Ultrafutásért (EMU) tájékoztatása szerint 80-an indulnak a 144 órás erőpróbán, melynek népszerűségét jól mutatja, hogy már januárban betelt a létszám. Rajthoz áll a tavalyi ranglistavezető amerikai Joe Fejes, valamint a női címvédő kanadai Charlotte Vásárhelyi is, míg a japán csapat tagjaként először fut hatnapos versenyen a korábbi 24 órás férfi- és női világbajnok Otaki Mazsajaki és Inagaki Szumie.

A futóknak a Balaton partján kialakított 900 méteres pályán kell majd körözniük Balatonfüreden, ahol a versenyrekordot a francia Olivier Chaigne tartja 920 kilométeres teljesítménnyel.

A magyar versenyzők közül a férfiaknál Lajkó Csaba és Pula Tamás vívhat nagy küzdelmet egymással, a nőknél pedig Nagyné Bakucz Krisztina harmadszor is megjavíthatja a nők korosztályos világcsúcsát. Rajthoz áll a 74 éves Bozó Pál is, aki kísérletet tesz arra, hogy az ausztrál Vlastislav Skvariltól visszavegye az 535 kilométeres – szintén korosztályos – világrekordot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.